Hétfőn este a Kishegyesi Könyvtár rendezvénytermében kiállítás nyílt, majd alkalmi műsort tekintettek meg az érdeklődők a magyar kultúra napja alkalmából. Az eseményt a könyvtár és a Possessio Hagyományápoló Egyesület szervezte. Kormos Róbert kishegyesi festő Lélek-táj című kiállítását Csordás Katalin, a könyvtár igazgatója nyitotta meg, és elmondta, ha ránézünk Kormos Róbert képeire, akkor nemcsak alkotást látunk, hanem vallomást.
– Ki ő, aki ma elénk tárja világát? Művész, aki 25 éve járja a festészet rögös, de gyönyörű útját. Ez az időszak nem csupán idő, hanem alázat a mesterség, a téma és az ember iránt. Útja Kishegyesről indult, és bár bejárta a régió legfontosabb galériáit, Belgrádtól Újvidéken át Szabadkáig, sőt Magyarországot és Horvátországot is meghódította színeivel, a szíve és az ecsetje mindig hazatér. Művészetét kettősség jellemzi, ami ritka egyensúlyban forr össze. Nyaranta a horvát Adria partján portréfestőként az emberi arcok legmélyebb rezdüléseit kutatja, az év többi részében pedig a bácskai táj és a kishegyesi hétköznapok krónikása – méltatta a festőt Csordás Katalin, majd arról is szólt, hogy a művekben a földszínek, a mélybarnák, az okkerek, a sárgák dominálnak. Emellett jelen vannak a bátran felvillanó kontrasztok is, egy lángoló narancssárga, egy váratlanul tiszta kék égbolt vagy egy alak vörös inge – hangsúlyozta az igazgatónő.
– A stílusa nem akar tetszelegni, őszinte. A festékrétegek vastagsága, a néhol karcos vonalak és a lágyabb elmosódások játéka azt az átélést tükrözi, amellyel az alkotó a világ felé fordul. Nem a díszes palotákat festi, hanem a kisembert. Az utcán sétáló idős alakot, a háza előtt játszó kis gyermeket, síneket, amelyek a végtelenbe vezetnek. A festményein a hétköznapi pillanatok szakrálissá válnak. Egy kapualj, egy egyszerű falusi házfal vagy egy poros út nála nem csupán díszlet, hanem a létezésünk tanúja – mondta Csordás Katalin.
A megnyitón a festő is felszólalt, és elmondta, hogy fontos számára a szülőfaluja.
– Megadatott nekem az a lehetőség, hogy festhetek. Így azzal próbálom megörökíteni és visszaadni a kishegyesi légkört. Valójában egyszerűen gondolkodom: ahol éppen vagyok, ott festek. A helyszínen fedezek fel fényt, színt, kompozíciót vagy embereket. Kishegyesen vagyok évente 8-9 hónapot, úgyhogy azt lehet látni a képeimen, amit megélek. Talán ez adja a hitelét az egésznek. Erre törekszem, hogy ezt vissza tudjam tükrözni a képeken – közölte Kormos Róbert, majd hozzáfűzte, hogy a szívén viseli Kishegyest, és szándékosan próbál jelet adni műveivel, hogy itt vagyunk, és itt „művészet történik” – hangsúlyozta a festő, majd tréfásan megjegyezte, hogy fiatalkorában focista akart lenni, de mivel ahhoz nincs tehetsége, így maradt ez.
A kiállításmegnyitót a Topolyai Alapfokú Zeneiskola diákjainak fellépése tette színesebbé. Hegedűs Lili és Csáki Katarina zongorázott, Bacsó Bíborka és Fehér Lara pedig hegedűn játszott, őket Dudás Virág Ervin kísérte zongorán.
Nyitókép: Lakatos János
