Az Endukas Lovasklub szombaton Kishegyesen lovasnapot tartott, amely a barátkozásról és a tereplovaglásról szólt. A résztvevők a Cékus-istállónál gyülekeztek, innen indult a tereplovaglás két kategóriában – mondta Cékus Lenke, az esemény szervezője.
– Már nyolcadik éve szervezzük meg a lovasnapot Kishegyesen, a Cékus-istállóban. Az idén is távlovaglást tartottunk, ezúttal 20 kilométeres távval. Erre a napra 29 lovas jelentkezett, ezért két csoportra osztottuk őket. A junior kategóriában a kezdő lovasok indultak, a senior kategóriában pedig a haladó, profi lovasok. A táv mindenkinek 20 kilométer volt, és egy kijelölt pályán haladtak végig. A végén a bírák lemérték a lovak pulzusát, és akkor tekintettük befejezettnek a távot, amikor az adott ló pulzusa 64-re csökkent, vagyis megnyugodott. A megmérettetés nem a gyorsaságról szólt, hanem taktikai lovaglásról beszélhetünk. Számít a ló és a lovas kondíciója, valamint az, hogy ki mennyire ismeri a lovát. Ezt nem úgy kell elképzelni, mint a klasszikus lóversenyeket, amelyeken teljes sebességgel végigmennek a pályán, hanem beosztják, hogy a pálya egy-egy szakaszán mekkora sebességgel haladnak. Mivel nálunk sík vidékről beszélhetünk, ez nem akkora kihívás, mint például a dél-szerbiai hegyekben. Az eseménynek az volt a célja, hogy a vajdasági lovasok összejöjjenek, megismerjék egymást, barátkozzanak, és minőségi időt töltsünk el együtt – fogalmazott a szervező, majd hozzátette, hogy a lovaglás végén mindkét kategóriában eredményt is hirdettek.

Bemelegítés a megmérettetés előtt (Fotó: Lakatos János felvétele)
A találkozóra egész Vajdaság területéről érkeztek lovasok: Bácspalánkáról, Újvidékről, Temerinről, Csantavérről, Óbecséről, Bácsfeketehegyről, Magyarkanizsáról, Keviről, Kavillóról és Kishegyesről – közölte Cékus Lenke. A távot minden lovas teljesítette, és a végén a következő eredmények születtek: a senior kategóriában Cékus Noémi ért el leső helyezést Nora Tomasek a második, Goran Radojčić pedig a harmadik helyet szerezte meg. A junior kategóriában Bojan Milošević végzett az élen, Koncz Dorottya érdemelte ki a második helyet, Cékus Lenke pedig a harmadik helyen zárt.
A szervező végül arról is szólt, hogy az Endukas Lovasklubnak ez volt az idén az utolsó eseménye.
– Jövőre folytatjuk a tevékenységeket, elsőként a Vajdasági Vágtára készülünk fel, utána pedig lesz egy karusszelbemutatónk. Nyáron ismét rendezünk lovastáborokat, majd megtartjuk a lovas estet. Ezt követi a Nemzeti Vágta, az évet pedig ismét a lovasnap zárja – nyilatkozta Cékus Lenke.

Nyitókép: A tereplovaglás startja sem olyan, mint a hagyományos versenyeké (Fotó: Lakatos János felvétele)