2025. augusztus 2., szombat

Úttalan utaink

Kishegyes községet csak kátyús, rossz minőségű utakon lehet megközelíteni

Az elmúlt hetekben aktív munka folyt Topolya község több helyszínén is. Az útkarbantartó vállalat az útpadkákat nyeste, és biztonsági okokból fél sávot lezártak, a forgalmat jelzőlámpa irányította. Jól szervezett, szakszerű munka volt, kár, hogy magukra az utakra nem fordítanak ekkora figyelmet. Pedig lenne mire, főként a szomszédos Kishegyes községben. Pár éve a szerb sajtó felkapta a témát, hogy Kishegyes és Topolya között van az ország legrégebb óta nem rekonstruált útja. Az út valamikor az 1930-as években épült, és azóta csak foltozták. Az állapota az 1990-es években kezdett rohamosan romlani, ugyanis addig minden évben feltöltötték szurokkal a betonelemek közötti réseket. Abban a vérzivataros időszakban elfeledkeztek róla, és azóta sem jutott eszükbe, hogy ezt bizony csinálni kellene. Igen fontos dologról beszélünk, mert a víz megtalálja a réseket, és amikor megfagy, szétfeszíti az út anyagát körülötte. Így a rések évről évre növekednek. Ez történt a Topolya és Kishegyes közötti úttal is, és már nemcsak kátyúk vannak, hanem olyan felgyűrődött, repedezett részek, amelyek kimondottan veszélyt jelentenek a közlekedésre. Tavaly két ilyen veszélyes részt megcsináltak, de az idén három is keletkezett. Ha valaki nem ismeri a szakaszt, és nagy sebességgel ráhajt valamelyikre, akkor könnyen kár keletkezhet a gépjárműben, rosszabb esetben elveszítheti fölötte az uralmat.

Nem tudom, hogy az útkarbantartó vállalat illetékesei milyen gyakran ellenőrzik a hozzájuk tartozó utakat. Annyi biztos, hogy a fél sávon átfutó repedésekről tudnak, ugyanis valamilyen munkálatokat végeztek. Bár ne tették volna, mert akkor mondhatnák, hogy ők nem is tudtak róluk. Ahelyett, hogy az érintett részeket eltávolították és újraaszfaltozták volna, inkább odadobtak néhány lapát aszfaltot. Az egyik helyszínen konkrétan a szétrepedezett beton közepére egy labda nagyságú aszfaltfoltocskát tettek, és ezzel elintézték a dolgot. Nem tudom, milyen szakemberek döntik el, hogy mit kell tenni egy úthibával, ha egyáltalán szakemberek döntik el. A látottak alapján erősen kételkedem benne, mert egy logikusan gondolkodó általános iskolás is tisztában van vele, hogy amit csináltak az útkarbantartók, az semmit sem ér.

 

Akár nagy bajt is okozhat a sávon végigfutó repedés (Fotó: Lakatos János)

Akár nagy bajt is okozhat a sávon végigfutó repedés (Fotó: Lakatos János)

Azért, hogy Kishegyes községgel kapcsolatban teljes legyen a kép, meg kell említeni a Bácsfeketehegy–Szenttamás és a Bácsfeketehegy–Verbász útvonalakat is. Az első nagyon rossz állapotban van, a második pedig még annál is rosszabban. Amikor választások előtt a településeken belül aszfaltoztak, akkor elhangzott az a hír is, hogy a következő évben rekonstruálják a Bácsfeketehegy–Verbász útvonalat. Azóta azonban ez az év nem jött el, így elmondható, hogy Kishegyes község településeit csak rossz utakon lehet megközelíteni. A kishegyesiek választ szeretnének kapni, hogy mikor lesz érdemi megoldás a problémájukra. A Szó-Beszéd Polgárok Egyesülete, a közhasznú információkra vonatkozó törvény alapján, kérdésekkel fordult az Építési, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztériumhoz. Konkrétan arra kíváncsiak, hogy milyen fázisban van a Topolya–Kishegyes útszakasz rekonstrukciójához szükséges tervdokumentáció kidolgozása, és mikor kezdődik meg maga a munka. Ha választ kapnak, akkor arról mi is beszámolunk. Addig is ezen az útszakaszon hajtsanak nagyon óvatosan!

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kevés aszfalttal elintézték a dolgot (Fotó: Lakatos János)