2025. július 9., szerda

Baljós árnyak a termőföldeken

Bár Kishegyes községben is jól termettek a gabonafélék, az ősztől félnek a gazdák – Segítség a támogatások igénylésében – Indult a búzagyűjtés

A búza aratása lassan végéhez közeledik. Juhász Árpádot, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének Kishegyes községbeli falugazdászát az aktuális termésről és árakról kérdeztük.

– A mezőgazdasági termelőktől olyan információkat kaptam, hogy az árpa és a repce aratása már befejeződött. Van olyan gazda, akinek még kint van a búzája, de már az aratási szezon legvégén vagyunk, ezért úgy gondolom, hogy legkésőbb hétvégéig mindenki be fogja fejezni a betakarítást. A gazdák elmondása szerint a hozamok egészen jók, és a beltartalom is kimondottan jó. Ezzel szemben az évek óta jellemző probléma, az alacsony felvásárlási ár az idén is elkeseríti a gazdákat. Az árpa kilójáért átlagban 17-18 dinárt fizetnek, a búzáért pedig 20 dinár körül. A repcéért 52 dinárt adnak, ami még egészen tűrhetőnek nevezhető az árpához és a búzához képest. De mivel a hozamok jók lettek, ezért gazdák nem panaszkodnak túlzottan az eddigi időszakra – számolt be a falugazdász, majd azzal folytatta, hogy ezzel szemben az előttünk álló időszakban beérő kultúrák betakarításától már előre tart minden termelő.

– Ami az őszt illeti, baljós árnyak mutatkoznak a kukoricára és a napraforgóra. A gazdák úgy látják, hogy az idén már nem sok mindent tudnak betakarítani. És akkor ez a kora nyári jó termés lesz az, amiből építkezni lehet a jövő évre – fogalmazott Juhász.

 

Rossz termések esetén a különböző támogatások is nagyon sokat számítanak a gazdáknak. A falugazdász iroda segít a községbeli termelőknek a támogatások igénylésében. Két pályázat is aktuális a gazdák számára.

– Legaktuálisabb a vetőmag támogatása, amelyet még július 15-éig lehet igényelni. Akik igényelni szerették volna, azok többsége már átadta, de persze még mindig vannak, akik emiatt felkeresnek bennünket. Az üzemanyag támogatása gyakorlatilag folyamatosan igényelhető, egészen a naptári év végéig. Tapasztalat alapján mindenkinek azt tanácsolom, hogy az utolsó átadást jó ha novemberben megejtik, mert történt olyan, hogy decemberben adtak át az üzemanyag igénylését, és nem jelent meg a rendszerben. Jelenleg egész gyorsan megjelennek az üzemanyagszámlák a rendszerben, de nem jó a véletlenre bízni, ismerve a rendszert – tudtuk meg Juhász Árpádtól.

Ami még aktualitás, az a búzagyűjtés a Magyarok Kenyere program keretében. A Kárpát-medencei jótékonysági programban a gazdák búzát ajánlanak fel, ezt lisztre cserélik, amit pedig jótékonysági célra fordítanak.

– Kishegyes községben is megkezdődött az előgyűjtés, egyeztetés alapján nálam is leadhatók a zsákok, vagy a bácsfeketehegyi szövetkezet udvarában, munkanapokon 8 és 12 óra között. A központi gyűjtés július 29-én lesz Zentán, s azért szervezzük az előgyűjtést, hogy a búzát mi juttassuk el Zentára – számolt be a VASZ Kishegyes községi falugazdásza.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A búza többségét már learatták (Lakatos János)