2024. április 12., péntek

Elhivatottság az orvoslásban és az itthon maradásban is

Bemutatjuk a bácsfeketehegyi dr. Hallgató Tündét

A bácsfeketehegyi születésű dr. Hallgató Tünde a kitartását és munkaszeretetét édesapjától látta és sajátította el, amiért mai napig hálás a családjának. Számára sosem volt kérdés, hogy orvos szeretne lenni. Szerbia már évek óta orvoshiánnyal küzd, a legtöbben az egyetem elvégzését követően külföldön próbálnak szerencsét. Elsősorban a fizetések, másodsorban pedig az egészségügy helyzete miatt. A harmincas éveiben járó doktornő mégis az itthon maradás mellett döntött, annak ellenére, hogy ő sem volt könnyű helyzetben, ami az elhelyezkedést illeti. Az itthon maradt orvosok közül kevesen döntenek úgy, hogy az alapképzést követően megvédik doktori disszertációjukat, Tünde erre is rácáfolt, ugyanis tavaly novemberben szerezte meg doktori fokozatát. Lapunknak mesélt az egyetemi évek megpróbáltatásairól, a munkába állás nehézségeiről és nem utolsósorban a hivatás szépségeiről, amelyekből nap mint nap merítkezik.

– Számomra sosem volt kérdés, hogy orvos szeretnék lenni, igazából soha nem is volt B tervem. A gimnáziumot Topolyán végeztem el, ezt követően az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karára felvételiztem, ami kicsit sem volt könnyű a szerb nyelv miatt. Az egyetemi évek leginkább a tanulásról szóltak, valóban nem könnyű egyetem az orvosi. 2015-ben fejeztem be az alapképzést, a kötelező gyakorlataimat a szülőfalumban és Verbászon végeztem el. Amikor én befejeztem az egyetemet, akkor volt egy olyan törvény, hogy nem lehet senkit sem felvenni az egészségügybe, így korántsem volt könnyű elhelyezkednem. A topolyai Dr. Hadzsy János Egészségházban kaptam lehetőséget helyettesítésre, ennek immár nyolc éve, azóta erősítem a topolyai egészségház csapatát – mesélte a fiatal doktornő.

A doktori képzésre elsősorban saját ambícióinak köszönhetően iratkozott be, nem volt számára kérdés, hogy tovább szeretne fejlődni a szakmájában. Országunkban mai napig nem igazán becsülik meg a doktori fokozat megszerzését, sokat talán ezért is veszítik el időközben a motivációt, Tünde azonban erre is rácáfolt. Elmesélte továbbá azt is, hogy mivel a foglalkoztatási tilalom idején végeztek, ezért több kollégája és volt évfolyamtársa is külföldön helyezkedett el.

– Természetesen én is elmehettem volna külföldre, mint oly sokan a kollégáim közül. Valóban nem volt könnyű elhelyezkedni, de mindig is úgy éreztem, hogy itt vannak a szüleim, a testvérem, a barátaim, a rokonok, a régi jó szomszédok, és mindez külföldön nagyon hiányozna. Így, hogy most már túl vagyok a kezdeti nehézségeken is, nem mennék el itthonról. Sokat dolgoztam vidéken is, Topolya községhez tartozó falvakban, ahol rendkívül hálásak az emberek sokszor már azért is, ha magyarul beszélhetnek a panaszaikról. A mi szakmánkban a legtöbben nem szeretnek vidéki egészségházakban elhelyezkedni, mert sajnos ezek az intézmények messzemenőleg nem rendelkeznek megfelelő egészségügyi felszereltséggel. Egyértelmű, hogy a nagyobb egészségügyi intézményekben jobbak a feltételek és talán a fejlődési lehetőség is, csakhogy nem dolgozhat minden orvos ott. Számomra ezek az egyszerű és kedves emberek azok, akik elfeledtetik a korábban említett problémákat.

Tünde elmondta, hogy számára lenyűgöző, hogy az orvosi hivatás mennyire változatos és egyedi, nincs két egyforma eset, ahogyan két egyforma beteg vagy megoldás sem. Természetesen annak ellenére, hogy orvosnak lenni nem ér véget a munkaidő lejártával, azért igyekszik megtalálni az arany középutat a munka és a pihenés között. Hiszen minderre nem sok ideje volt a munka és a doktori disszertáció készítése mellett, főként úgy, hogy ez idő alatt járványhelyzet tombolt világszerte, amely az egészségügyben dolgozók munkáját hatványozottan megnehezítette. Egyértelműen lépéseket kell tenni az egészségügy megreformálása érdekében, hiszen hatalmas orvoshiánnyal küzd az ország, és több vajdasági településen is arra panaszkodnak, hogy nincs magyar nyelvű orvos. Reméljük, a jövőben többen döntenek majd hasonlóan, mint Tünde, és a közösségük szolgálatába állnak.

Az interjú születését követően érkezett a hír, hogy a fiatal orvosnő a napokban újabb elismerésben részesült, a Vajdasági Regionális Orvosi Kamara ismerte el oklevéllel eddigi tevékenységét, főként a világjárvány idején kifejtett helytállásáért.

Nyitókép: Dr. Hallgató Tünde az orvostudományok doktora tudományos cím megszerzését követően (Lakatos János felvétele)