2024. május 9., csütörtök

A környezettudatosság felé

Hulladékudvar Kishegyesen, Csókán és Törökkanizsán

Tegnap délelőtt átadták a kishegyesi hulladékudvart, amely közvetlenül a település mellett kapott helyet. A község három településének igényeit fogja kielégíteni, és hozzájárul a tisztább környezethez. Az átadáson jelen volt dr. Gligor Gellért, a Regionális Hulladéktároló és Hulladékgazdálkodási Kft. igazgatója, Juhász Bálint, a kishegyesi községi képviselő-testület elnöke, Marko Lazić polgármester, valamint az önkormányzat és a helyi közösségek elöljárói.

A kishegyesi hulladékudvarral párhuzamosan Csókán és Törökkanizsán is hulladékudvart és hulladékgyűjtő központot adtak át – nyilatkozta a médiának dr. Gligor Gellért.

– Ami a projektum hulladékgazdálkodási és -szervezési, valamint munkaszervezési részét illeti, az objektumok tekintetében teljesen befejeztük. Ez azt jelenti, hogy jelenleg hét ilyen udvar működik az aglomerációnkban, amelyekben várjuk a polgárokat, hogy hozzák a hulladékot. Ezzel úgy érezzük, hogy teljes mértékben tudunk nyitni a polgárok felé egy újabb etapot, és várhatóan a következő stratégiai elvek nyomán javítjuk a környezettudatosságot – mondta el az igazgató, majd arról is szólt, hogy a polgárok alapvetően a háztartásokban keletkező hulladékot vihetik a hulladékudvarokba. Az udvarok működéséről a polgárok számára szórólapokat készítettek, amelyeket rövidesen kiosztanak az önkormányzat területén – hangoztatta Gligor.

A hulladékudvar megnyitása újabb lépés afelé, hogy megszűnjenek az illegális szemétlerakók, valamint a nem higiénikus községi szeméttelepek – mondta el Juhász Bálint.

– A hulladékudvar megnyitása egy új lehetőség a környezettudatosság növelésére. Alapvetően az a hulladék, ami idáig a padlásokon, a pincékben állt és a helyet foglalta, esetlegesen veszélyes hulladék, az most biztonságosan elhelyezhető a kishegyesi hulladékudvarban. Fontos tudni, hogy a község területén élők ingyenesen használhatják az udvart. Ezzel csökkentjük a kommunális hulladék mennyiségét, és megnyitjuk annak a lehetőségét, hogy megszűnjenek a nem higiénikus és illegális szemétlerakók. Ezek után senkinek nem lesz érdeke kivigye a határba és otthagyja a hulladékot. Ehelyett kihozhatja ide, ahol kezelésbe veszik, és amit lehet, azt újrahasznosítják. Ez egy win-win helyzet a lakosságnak, a környezetnek, a földnek, amit szeretnénk megóvni, és természetesen a regionális hulladéktárolónak – mondta el Juhász, majd arról is szólt, hogy a hulladékudvarból származó hulladék, akárcsak a kommunális szemét és a szelektíven gyűjtött, ún. kék kukás hulladék, Békovára kerül a regionális hulladéktárolóba. Idáig is nagy mennyiségű hulladék került Kishegyes községből Topolyára, majd onnan Békovára. Így az nem a környezetet szennyezi, vagy a helyi, nem higiénikus szemétlerakókat terheli, hanem olyan helyre kerül, ahol az előírásoknak megfelelően, környezetbarát módon kezelik – fogalmazott az elnök.

Szükség volt a kishegyesi hulladékudvar megnyitására – mondta el a médiának Marko Lazić polgármester.

– A kishegyesi hulladékudvar a békovai regionális hulladéktároló fejlesztésének egy újabb lépése. A kishegyesi hulladékudvarba számos szilárd háztartási hulladékot hozhatnak ki a község lakosai, teljesen ingyenesen. Erre a létesítményre szüksége volt Kishegyes község polgárainak, és nagy előrelépés ökológiai szempontból. Innen a szemetet továbbszállítják a hulladékfeldolgozóba, így megóvva a környezetet – fogalmazott a polgármester, majd arról is szólt, hogy az emberek életminősége is javul az új létesítménynek köszönhetően.

Nyitókép: A kishegyesi hulladékudvar átadása (Lakatos János felvétele)