2024. május 9., csütörtök

Pályázat egyetemistáknak

November elejéig lesz nyitva a kishegyesi önkormányzat pályázata – Most zajlik az elsősöknek járó támogatás kifizetése

Kishegyes község önkormányzata folyamatosan támogatja a tanulókat, az óvodától egészen az egyetemig. Jelenleg az egyetemisták számára van kiírva ösztöndíjpályázat – mondta el lapunknak Lukács Klára, a polgármester segédje, aki arról is szólt, hogy november 9-éig pályázhatnak a hallgatók.

– Mint ahogy minden évben, úgy az idén is ösztöndíjpályázatot írtunk ki az egyetemisták számára. A korábbiakhoz hasonlóan a pályázáshoz szükség van a személyi igazolvány fénymásolatára és a beiratkozásról szóló bizonylatra. Mivel csak második évtől tudnak pályázni a hallgatók, ezért kérjük az előző év eredményeiről szóló bizonylatot is, valamint kell még egy hitelesített nyilatkozat, az index fénymásolata, illetve egy bankkártya fénymásolata. Természetesen ki kell tölteni a kérdőívet is, amelyet a kishegyesi önkormányzat honlapján lehet megtalálni magyar és szerb nyelven – mondta el a polgármester segédje, majd arról is szólt, hogy az ösztöndíjra minden egyetemi hallgató pályázhat, akik teljesítik a pályázati kiírás feltételeit. Ezek közül kiemelte, hogy a szerbiai egyetemek esetén feltétel a 8-as átlageredmény, a magyarországi egyetemek esetén pedig a 3,5-es átlageredmény. Az is feltétel, hogy más állami ösztöndíjban ne részesüljön a pályázó, mivel kettőt nem kaphat az államtól.

– Az önkormányzat minden évben meghatározott összeget irányoz elő az ösztöndíjpályázatra, és a kérelmezők számának függvényében osztja szét. Az eddigi években a kiosztott összeg 6000 dinár körül mozgott, és feltételezzük, hogy az idén is nagyjából ekkora összegre számíthatnak a hallgatók – fogalmazott Lukács, majd hozzáfűzte, hogy ezt az összeget 10 hónapon át fogják kapni a pályázat kedvezményezettjei.

Az egyetemisták számára kiírt pályázattal párhuzamosan valósul meg a községbeli elsősök támogatása – tudtuk meg a polgármester segédjétől.

– Minden gyermek, aki községünkben beiratkozik az általános iskolába, kap egy 4000 dináros kezdőtámogatást. Emellett a középiskolás diákok az utazásra kapnak segítséget az önkormányzattól. Az egyetemisták ugyancsak igényelhetnek útiköltség-támogatást, valamint a színkitűnő általános iskolás tanulók évről évre nagyon szép jutalomban részesülnek. Emellett a középiskola első évében száz százalékban fizetjük az útiköltségüket – mondta el Lukács, majd hozzáfűzte, hogy az önkormányzat számára nagyon fontos a tanuló gyerekek és fiatalok támogatása.

Nyitókép: Lakatos János felvétele