2024. október 16., szerda

Közlekedésbiztonság és népkonyha

Az iskolakezdés a helyi tanintézményekre irányította a Vöröskereszt kishegyesi szervezetének figyelmét

A Vöröskereszt Kishegyes községi szervezetének tevékenysége két témára fókuszál szeptemberben, az egyik a gyerekekkel való foglalkozás, a másik pedig a népkonyhaprogram beindításának az előkészületei. Fontányi Andor, a Vöröskereszt községi szervezetének titkára arról számolt be lapunknak, hogy a szeptember a közlekedésbiztonság jegyében is telik számukra.

– Szeptember hónap a Vöröskereszt tevékenységében a gyermekek biztonságos közlekedéséről szól. Ennek kapcsán ellátogattunk a község mindhárom általános iskolájába, és a gyerekekkel játékos foglalkozásokat tartottunk. Ezen keresztül hívtuk fel a figyelmüket a közlekedés szabályaira, valamint az odafigyelés, a tudatosság fontosságára a közlekedésben. Kis ajándékokkal is megleptük őket, valamint a programba bekapcsoltuk azokat a fiatalokat, akik a nyár és az ősz folyamán részt vettek szerveztünk aktivitásaiban. Igen tartalmas program állt így össze, ami a közlekedésbiztonságra hívta fel a figyelmet. Szeptember során két olyan eseményen is részt vettünk, amelyeknek nem mi voltunk a szervezői. Az egyik a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesületének huszadik születésnapja, amit gazdag rendezvénnyel ünnepeltek meg, a másik pedig a Nők Kishegyesi Fórumának nyárbúcsúztató eseménye. Ezeken azok a gyerekek mutatták be az elsősegélynyújtás alapjait, akik a nyár során részt vettek az aktivitásainkon – számolt be a titkár, majd arról is szólt, hogy a szervezet önkéntesei háromnapos képzésen vettek részt a tartományi Vöröskereszt jóvoltából Versecen. Ezen az idősekről és az idősek mentális egészségéről hallgattak több hasznos előadást. Az ott megszerzett tudást októberben, az idősek hónapja alkalmával fogják helyi szinten átadni.

A szeptember főként a képzésekről és más programokról szólt, s ez a közeljövőben is folytatódik, közben a Vöröskereszt javában készül a népkonyhaprogramra is – mondta el Fontányi Andor.

Elsősegélynyújtás a nagycsaládosok programján (Forrás: Vöröskereszt)

Elsősegélynyújtás a nagycsaládosok programján (Forrás: Vöröskereszt)

– Október elején, a gyermekhét alkalmával meglátogatjuk az iskolákat és óvodákat, hogy reklámozzuk a programjainkat, és egy apró figyelmességgel is szeretnénk meglepni a gyerekeket. Emellett javában zajlanak az előkészületek a népkonyhaprogram beindítására, ami, bízunk benne, hogy október közepén sikeresen el tud majd indulni a község területén. A program kapcsán nagyobb változásokat tervezünk: a konyhát Szeghegyről Kishegyesre szeretnénk költöztetni. Itt több önkéntesünk van, és több felhasználónk is. Ez nagyon komoly lépés lesz számunkra, ami előkészületeket igényel, nagyrészt ezzel vagyunk most elfoglalva – tudtuk meg végül a titkártól.

Nyitókép: Elsősegélynyújtás a nagycsaládosok programján (Forrás: Vöröskereszt)