2024. május 9., csütörtök
BÁCSFEKETEHEGY

Vissza a gyökerekhez

Táncbemutatóval egybekötött kiállítással zárult a Nagykunsági Alkotótábor

A hétvégén kiállítással és táncbemutatóval ért véget a XXVIII. Nagykunsági Alkotótábor Bácsfeketehegyen. A gyerekek egy héten át minden délután összejöttek a Kultúrotthonban, hogy kézműves-foglalkozásokon vegyenek részt, valamint népdalokat, néptáncokat és népi játékokat tanuljanak. A táborzáró rendezvényen a szülők megnézhették, hogy mi mindent csináltak, tanultak a gyerekek. Szakács Tamás, a tábort szervező Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület elnöke elmondta lapunknak, hogy már 28. éve ugyanolyan lelkesedéssel szervezik meg ezt az alkotótábort, ahol a gyökerekhez nyúlnak vissza.

– A bácsfeketehegyiek a Kunságból származnak, és annak idején innen jött az ötlet, hogy ezeket a hagyományokat itt elsajátítsák a gyerekek. A tábort azzal a szándékkal szervezzük meg, hogy minél több kézművesdologgal megismertessük a gyerekeket, legyen az üvegfestés, kunhímzés stb. Idén színesebbé tettük a tábort, Török Noémi által népi énekeket tanultak a gyerekek, illetve tőlem felcsíki táncokat. Fontos, hogy a gyökereinkkel, hagyományainkkal a gyerekek megismerkedjenek, és ennek a tábornak ez volt a célja – mondta az elnök, majd hozzáfűzte, hogy nagyon tömeges volt a tábor, több mint 90 résztvevővel. Ez azt jelenti, hogy folytatni kell évről évre – fogalmazott az elnök.
A XXVIII. Nagykunsági Alkotótábort a tartományi oktatási titkárság és a Csoóri Sándor Alap támogatta.

Nyitókép: A kun tábor gálaműsora (Lakatos János felvétele)