2026. szeptember 1., kedd

Összefogja a padéi magyarságot

Évfordulós ünnepség a padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkörben

A hétvégén ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör. A jubileumi műsort egész héten át tartó népművészeti és népzenei tábor előzte meg, amelynek záróprogramját ugyancsak aznap tartották meg.
Az ünnepség a helyi római katolikus templomban bemutatott szentmisével kezdődött, majd a résztvevők megkoszorúzták a Takáts Rafaelnek állított emléktáblát. A művelődési egyesület székházának nyári színpadán megtartott jubileumi műsoron Komáromi Róbert, a kultúrkör elnöke, Dobó István, a Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsának tagja és Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke köszöntötte az ünneplőket.
Dobó István arra emlékeztetett, hogy a Takáts Rafael Magyar Kultúrkör 1996-ban, a vajdasági magyarság számára különösen nehéz időszakban alakult meg Padén. Arra is rámutatott, hogy a névválasztás korántsem volt véletlen, ugyanis Takáts Rafael egykor Padén szolgált plébánosként, és sokat tett a magyar nyelv oktatásáért, valamint a szegényebb sorsú gyermekek tanításáért. Úgy fogalmazott, hogy a kultúrkör alapítói harminc évvel ezelőtt ugyanezt a küldetést vállalták, vagyis a helyi magyarság szellemi és kulturális megerősítését.
Sutus Áron beszédében a kultúrkör három évtizedes közösségépítő munkáját méltatta, és köszönetet mondott mindazoknak, akik alapítóként, vezetőként, programszervezőként vagy szakosztályvezetőként hozzájárultak ahhoz, hogy az egyesület Padé egyik meghatározó magyar közösségi terévé váljon. A VMMSZ elnöke azt a kitartást, bátorságot és jövőbe vetett hitet is méltatta, amelynek köszönhetően generációk nőttek fel a kultúrkör falai között, köztük táncosok, énekesek, citerások és a képzőművészet iránt érdeklődő fiatalok találtak itt közösségre és otthonra. Szólt a névadó emlékének ápolásáról, valamint Keszég Károly munkásságának és szellemi örökségének megőrzéséről is.
Az alkalmi művelődési műsorban a kultúrkör szakcsoportjai és oktatói mellett fellépett Bíró László mezőtúri citerás, a csantavéri Mendicus tamburazenekar, Jenei Martin énekes-gitáros és zeneszerző, valamint Jenei Csenge és Pásztor Ivett.
Komáromi Róbert, a kultúrkör elnöke napilapunknak elmondta, hogy 1995-ben fogalmazódott meg az egyesület létrehozásának gondolata, miután a helyi magyar közösség évtizedeken át nélkülözött egy olyan szervezetet, amely összefogta volna kulturális életét. A Takáts Rafael Magyar Kultúrkör végül 1996-ban alakult meg, kezdetben pedig a plébánia, a helyi közösség és a szövetkezet helyiségeiben működött. 1998-ban megvásárolták jelenlegi székházukat, amely 2000-ben került teljes egészében az egyesület tulajdonába. Az elmúlt három évtizedben számos oktató és szakcsoport fordult meg az egyesületben, a cél azonban változatlan maradt: összefogni a padéi magyarságot, erősíteni a közösséget, valamint minél több gyermeknek és fiatalnak továbbadni a helyi kulturális örökséget. Az egyesület egész évben gazdag programkínálattal várja a helyieket.
A harmincéves jubileumot gyermekeknek szervezett tábor is megelőzte. Komáromi Róbert szerint a jövő egyik legfontosabb feladata az utánpótlás-nevelés, a meglévő csoportok megtartása és lehetőség szerinti fejlesztése. Mint hangsúlyozta, azt szeretnék elérni, hogy ha valaki Padé nevét hallja, a Takáts Rafael Magyar Kultúrkör és az ott élő, alkotó közösség is eszébe jusson. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az ünnepségen sokan jelen voltak (Fotó: Horváth Zsolt)