2026. február 23., hétfő

A gazdaságok megújítása elengedhetetlen

A csókai falugazdász-irodában minden segítséget megkapnak a gazdák

A Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének Csóka községi falugazdásza, Törköly Tünde arról tájékoztatja a termelőket, hogy tart a gazdaságok éves megújítása 2026-ra vonatkozóan az eAgrar-rendszerben. A megújítás minden bejegyzett gazdaság számára kötelező, és alapfeltétele a támogatások zavartalan igénylésének.
Mint mondja, a folyamat során a már beregisztrált parcellák esetében szükséges a vetésterv rögzítése. 
– A gördülékeny ügyintézés érdekében javasolt, hogy a gazdálkodók előzetesen, otthon készítsék el a parcellaszámok alapján, mely területeken milyen növénykultúrát vetettek, illetve fognak vetni. Lehetőség van új parcellák bejegyzésére is, saját tulajdonú, valamint bérelt földterületek esetében egyaránt. Bérelt földterületnél azonban szükséges a parcella minisztériumi jóváhagyása az eAgrar-rendszerben, ami hosszabb ügyintézési időt vehet igénybe, ezért ajánlott időben elindítani az eljárást. A megújítás kiterjed az állatállomány adatainak frissítésére is, amelyet minden érintett gazdaság esetében aktualizálni kell a rendszerben. Emellett fontos, hogy amennyiben a gazdálkodó személyes vagy gazdasági adataiban változás történt – például folyószámlaszám, lakcím vagy név tekintetében –, azokat szintén frissítsék az eAgrar-felületen – magyarázza Törköly Tünde.
A falugazdász arra is kitér, hogy az eAgrar-rendszerbe történő belépéshez egyes esetekben szükség lehet a telefonos azonosító alkalmazások – például a Consent ID – frissítésére. Az érintettek erről elektronikus levélben is kapnak értesítést.
– Csóka község falugazdászaként arra kérem a termelőket, hogy a határidők betartása érdekében időben végezzék el az adatok frissítését. A pontos és naprakész adatszolgáltatás elengedhetetlen a támogatások igénybevételéhez és a gazdaságok jogszerű működéséhez. Ezenkívül a növényvédelmi képzésre is jelentkezhetnek a falugazdász-irodában, és a következő képzést feltehetően március 13-án tartjuk Csókán a gazdakörben. Fontos tudni azt is, hogy javában tart a mezőgazdasági lakossági fórumsorozat is, amelynek célja, hogy a mezőgazdasági termelőket közvetlenül tájékoztassák a köztársasági és a tartományi pályázati lehetőségekről – mondta, majd szót ejtett arról is, hogy Csókán folynak a téli előadások, ahová szeretettel várják az érdeklődőket.
– Február 23-án, hétfőn 14 órától Agrotech gépbemutató előadásra kerül sor a gazdakörben, március 10-én 18 órától lakossági fórumot tartanak, március 12-én 16 órától pedig alapozó bortanfolyamon vehetnek részt az érdeklődők. Minden programról tájékoztatást kapnak a VASZ – Csóka község falvai oldalon a Facebookon.
Törköly Tünde falugazdászt a 069/552-5764-es telefonszámon lehet elérni, vagy ügyfélfogadási időben személyesen.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele