2024. május 10., péntek

Újjáéled a lóversenypálya Ada napjára

A lovasklub nagy ütemben készül a versenyre

A Halász József Lovasklub tagjai és az önkéntesek már február óta dolgoznak az adai lóversenypályán, hogy az elmúlt időszakban elhanyagolt létesítmény környéke és a versenypálya is újjászülessen az Ada-napi rendezvénysorozatra.

Cvitkó Enikő klubelnöktől és Kiss Krisztián alelnöktől megtudtuk, hogy július 2-án, vasárnap délután, Ada község napja alkalmából országos ügetőversenyt rendeznek az adai lóversenypályán, ahol ezt megelőzően megtartják a hagyományos község napi főzőversenyt és az oldtimer-találkozót. Kiss Krisztián elmondta, hogy már hat munkaakción vannak túl a lóversenypályán, ahol akad bőven tennivaló, de Ada-napjára minden elkészül.

– A fűkaszálást elvégeztük a pálya körül. Levágtuk a létesítménybe belógó bokrokat és a fákat, hogy amikor a lovakat hozzák a versenyre, akkor a lótartók zavartalanul beparkolhassanak. Kiszedtük az elhalt fákat, hogy minél rendezettebb legyen a környezet, minél jobban érezzék magukat az emberek, amikor kijönnek a lóversenyre. A pálya minőségével is probléma van, mert az elmúlt tíz-tizenöt évben nem lett feltöltve salakkal. Ez egy A kategóriás salakos pálya, és az egyik legjobb Szerbiában. Bilicki Zoltán polgármester segítségével Ada községtől kaptunk négy teherautónyi salakot, ami nagy segítség, de kellene még ugyanennyi. A tribün leégett részét eltávolítottuk, ezt szeretnénk tető alá tenni. Ehhez várjuk a támogatók segítségét, valamint a versenynél is számítunk a szponzori támogatásra. A községbeli cégeket felkértük, hogy támogassanak bennünket. Kapunk tőlük pénztámogatást, és hajlandók segíteni, mert látják, hogy komoly munka folyik nálunk. A klubot elég jó állapotba hoztuk a korábbiakhoz képest, valamint Adát szeretnénk visszatenni a lóversenyzés térképére, ahol a méltó helye van – mondta Kiss Krisztián. Hozzátette, hogy a helyi közösség és a kommunális vállalat is segít a takarításban. A pálya készen lesz a versenyre, már csak az apróbb dolgok maradtak: a paddockot, a reklámtáblát és a zászlótartókat kell újrafesteni, valamint újra le kell vágni a füvet.

Csincsik Zsolt felvétele

Csincsik Zsolt felvétele

Ada napja alkalmából nemcsak országos lóversenyt tartanak július első vasárnapján az adai lóversenypályán, hanem a korábbi években a Tisza-parton megrendezett főzőversenyt és az oldtimer-találkozót is itt bonyolítják le. Cvitkó Enikő, a lovasklub elnöke elmondta, hogy a másik két rendezvény szervezője is támogatta a kezdeményezésüket, hogy egész napos, színes és tömeges rendezvény helyszíne legyen a község napja alkalmából a lóversenypálya.

– A főzőversenyt 7 és 14 óra között bonyolítják le. 14 órakor kezdődik a lóverseny, amelyen hat ügetőfutam lesz, valamint csikósbemutató és a gyerekeknek póni-ügetőfutam sulkyval. A hatfutamos ügetőversenyen legalább nyolcvan lóra számítunk egész Szerbiából. Lesz bőven ló, azzal nem lesz gond, mert az adai pályát nagyon szeretik a lovasok, és szívesen jönnek. A csikósbemutatón Gyarmat Istvánék lépnek fel, akik nagyon jók. Adán sok gyermek lovagol, szeretik a hagyományos lovassportokat, és népszerű a lovasbemutató is. A pónifutamra az ország több részéről érkeznek versenyzők, legalább nyolc indulóra számítunk. A lóversennyel szeretnénk megmutatni, hogy a lovasklub újra működik. Az adai önkormányzatnak és Bilicki Zoltán polgármesternek köszönjük, hogy mellénk állt, és támogatnak bennünket ebben a munkánkban. Ennek köszönhetően újra van lóverseny Adán, ahol ezt mindig is nagyon szerették. Most is akárkinek mondom, hogy lesz lóverseny, nagy örömmel fogadják, és jelezték, hogy jönnek. Ezért is szeretnénk a látogatóknak színes, változatos programot nyújtani, illetve a lovasklub miatt is, hogy lássák, komolyan vesszük a feladatot. Adán újra lesznek lóversenyek, és évente nemcsak egy ügetőt szervezünk, hanem többet is, mert nagyon jó a pálya, és a feltételek adottak, valamint a klub is kezd jó irányban haladni. A közös rendezvénnyel szeretnénk népszerűsíteni a lóversenyt és lovassportot Adán és a régióban is – nyilatkozta Cvitkó Enikő. 

Nyitókép: Csincsik Zsolt felvétele