Az Aranykapu Művelődési Egyesület szerda este tartotta meg a Szent Iván-i tűzugrással egybekötött szabadtéri műsorát Adán a tájházban, ahol szép számú közönség gyűlt össze, hogy megtekintse a népzenei műsort, és részt vegyen a tűzugrásban. Sóti Éva, az Aranykapu elnöke köszöntötte az egybegyűlteket a tűzugráson, amelyet huszonnyolcadik alkalommal szerveztek meg a házigazdák. Az elnök szólt az ünnep eredetéről, valamint ismertette a Keresztelő Szent János napjához kapcsolódó hagyományokat és népszokásokat, amelyek Szent Iván-napi hagyományként élnek nyelvünkben. Kiemelte, hogy a nyári napforduló közelsége miatt a Szent Iván-i tűzgyújtásnak mágikus célja volt, és gyógyító hatást tulajdonítottak neki.
A tűzgyújtás előtt a moholi Csobolyó ME és az Aranykapu ME tagjai népzenei műsorral kedveskedtek a közönségnek. A műsoron fellépett: Adankó Dorka, Kaszás Lejla és Turány Noémi énekkel, az Aranykapu gyermekkórusa, a Pöttöm néptánccsoport, a Kékibolya leánykórus az óvodásokkal, a Kopogtatóka néptánccsoport és a Rokolya népdalkórus, valamint kísért a Forrás zenekar. A rendezvény zárásaként Csonka Zsolt és Budai Andrea hagyományőrző íjászok tüzes nyíllal lobbantották fel a Szent Iván-napi máglyát, amelyet nagy örömmel ugráltak át a gyerekek és a felnőttek.



