Huszonhat éven át látta el a titkári teendőket az adai II. helyi közösségben Varga Elfride, aki április 29-én vonul nyugdíjba. A gépészmérnök végzettségű asszony korábban a Potisje szerszámgépgyárban dolgozott, majd több mint negyed évszázadra Ada község és a II. helyi közösség lakosságának szolgálatába állt, és sokrétű tevékenységet végzett az infrastruktúra fejlesztésétől a társadalmilag közhasznú tevékenységig. Varga Elfridével nyugdíjazása alkalmából beszélgettünk a helyi közösségi tevékenységéről, a helyi újságban, a Körképben vállalt szerepéről, valamint nyugdíjaskori terveiről.
n Hamarosan nyugdíjba vonul, mégpedig a II. helyi közösségből, amelyet sok helybeli már csak Elfridével, a titkárral azonosít. Mikor és hogyan került a helyi közösségbe?
– Április végén tényleg nyugdíjba vonulok, amihez minden feltétel adott, miután betöltöttem a hatvannegyedik életévemet, és megvan a negyvenévnyi szolgálati idő is. A gépészmérnöki végzettségem megszerzése után, 1986-ban az adai Potisje Szerszámgépgyárban kezdtem el dolgozni. Sajnos a 2000-es évekre a Potisje csődközeli állapotban került, bár még működött, amikor eljöttem, de okosabbnak tűnt távozni a süllyedő hajóról. Így kerültem 2000-ben a helyi közösségbe, ahova az ezt megelőző mandátumban jelöltettem magam, és megválasztottak tanácstagnak. Miután lemondott és távozott az akkori titkár, először kineveztek ügyvezető titkárnak, majd 2001-től a teljes négyéves mandátumra. Összesen hat mandátumon keresztül láttam el a titkári teendőket a II. helyi közösségben.
n Tudja-e, hogy ki lesz az utódja?
– Tudom. Mészáros Lívia lesz a következő titkár, aki adai lakos, és közgazdász végzettségű, fiatal és ambiciózus. A nyugdíjazásom előtt szeretném megismertetni vele a helyi közösségi munka minden csínját-bínját, ami nem egyszerű feladat.
n A helyi közösségi munkája során milyen kihívásokkal, feladatokkal szembesült?
– Amikor 2000-ben idejöttem, akkor áldatlan állapotok uralkodtak a helyi közösségben, az épületeket és a munkálatokat illetően is, szóval semmi sem úgy ment, ahogy kellett volna, ahogyan a helyi közösség programja előírta. Ennek részben az volt az oka, hogy sűrűn cserélődtek a titkárok, és nem volt meg a folyamatosság. Amikor átvettem a megbízatást, mivel más jellegű munkakörből érkeztem, előbb át kellett látnom a feladatokat és a rendszer működését, majd rendbe tenni a helyi közösséget. A programot illetően nagyon büszke vagyok, hogy sokat tettünk a helyi közösség infrastruktúrájának fejlesztéséért. Az útjavítások kapcsán nagyon hálás vagyok a Vojput cégnek, amelyből rábeszéltek, hogy sokkal egyszerűbb az utat újraaszfaltozni, mint foltozni. Ezt belátták és támogatták a tanácstagok is, így az elmúlt időszakban nagyon sok utcát újraaszfaltoztunk. Teljesen lecseréltük az utcai közvilágítást is. Ezek a beruházások természetesen csak az önkormányzattal közösen valósulhattak meg, amellyel nagyon jól együttműködünk. Főleg Bilicki Zoltán polgármesterrel, akivel már tizennyolc éve együtt dolgozunk a beruházások megvalósításán. Mindenkinek ajánlom, hogy a közösség érdekében társítsa a forrásokat, mert együtt sokkal több jelentősebb beruházást tudtunk megvalósítani. Nagyon büszke vagyok a több mint tízéves járdajavítási programra is, amelynek révén a polgárokkal együttműködve hét-nyolc kilométernyi járdát sikerült kibetonoztatni. Emellett folyamatosan anyagilag is támogattuk a civil szervezeteket és a sportklubokat, amelyeket jelenleg is támogatunk az önkormányzat által kiírt pályázaton keresztül. Folyamatosan segítettük az általános és a középiskolát, ugyanakkor a zeneiskoláról és az óvodáról sem feledkeztünk meg.
n Melyik beruházásra a legbüszkébb?
– Az útjavítások mindig a szívem csücskei voltak, de az adai katolikus temetőben lévő kápolna felújítására vagyok a legbüszkébb, miután ennek a II. helyi közösség volt a megvalósítója. A kápolna falán függ egy emléktábla az I. világháború hősi halott honvédjainak a névsorával. A helyi Millecentenárium Emlékbizottságból jelezték, hogy a tábla rossz állapotban van, és meg kellene javítani, mert különben lezuhan. Kiderült, hogy a táblán nagytatám testvérének, Teleki Ferencnek a neve is szerepel, így már személyessé is vált az ügy. Az I. helyi közösséggel kijavíttattuk a táblát, de olyan rossz állapotba volt az épület tetőszerkezete, hogy félő volt, beomlik. A tanácstagokkal ezért megkerestük a plébánost, és felajánlottuk, hogy segítünk a plébániával közösen rendbe tenni a tetőt. Majd megkerestem az önkormányzatot, amely szintén hajlandó volt segíteni. Így egyik évben megcsináltuk a tetőt, a másikban a falak burkolatát, végül az ajtót az Adafert cég szponzorálta a kápolnához, amely így ismét régi fényében tündököl.
n A kápolna mellett a helyi újság, a Körkép megmentése is a nevéhez kötődik. Ez hogyan történt?
– Amikor úgy tűnt, hogy a Körképnek vége lesz, mert az akkori főszerkesztő lemondott, és nem akarta tovább csinálni, akkor úgy éreztem, hogy ezt nem lehet annyiban hagyni. Átvállaltam, hogy a szerkesztőség székhelyét átköltöztetem a II. helyi közösségbe. Ehhez kellettek azok a munkatársak is, akiket beszerveztem, és most már tíz éve együttműködök velük. Nagyon örülök, hogy akkor nem hagytuk veszni az újságot, amely azóta is folyamatosan megjelenik. Természetesen az újság mellé állt támogatóként a helyi közösség, illetve az önkormányzat is.
n Visszatekintve a helyi közösségben eltöltött évekre, hogyan értékelné az itt végzett munkáját?
– Mindenki részrehajló magával szemben, én is. Szerintem kihoztam a maximumot a lehetőségekből és a pénzügyi keretből. Ezt azonban sohasem egyedül értem el, hanem együtt a tanáccsal, az önkormányzatok, a közvállalatok, a közintézmények, a cégek és a civil szervezetek vezetőivel, valamint a többi helyi közösséggel. A sikerek mellett voltak nehézségek is, mert értek politikai támadások, illetve voltak személyes furkálódások is. Egyesek úgy vélték, nálam jobban tudnák végezni ezt a munkát. Mások egyéb okból gondolták úgy, hogy nem nekem kellene ellátni a titkári feladatokat. Ezért nagyon hálás vagyok a mindenkori tizenöt tagú tanácsnak, amelynek tagjai mindig kiálltak mellettem, és támogattak a legnehezebb pillanatokban is. Én egyedül nem tudtam volna megfelelően végezni a munkám, ha nincsenek a tanácstagok, a tanácselnökök és a helyetteseik, akik ebben támogatnak. Sajnos, sokan közülük már nincsenek az élő sorában. Köztük dr. Rusák József tanácselnök, akit nagyon szerettem és tiszteltem munkatársként és emberként is.
n Mit tervez a nyugdíjas éveire?
– A helyi közösségben megígértem, hogy mentorként még egy kicsit besegítek a munkában. Ameddig a Körkép finanszírozását biztosítani tudjuk, addig tevékenyen szeretnék részt venni a munkában, akárcsak az adai csónakkikötőt működtető Sidro egyesület tevékenységében, amelynek 2020 óta vagyok az elnöke. Bár a betegségem némileg korlátoz a tevékenységben, remélem, nem romlik tovább az állapotom. Emellett az idén nősül a fiam, a lányom már férjhez ment. Remélem, hogy hamarosan lesz unoka is, és nekik is több időt tudok majd szentelni.
Nyitókép: Varga Elfride ( Csincsik Zsolt felvétele)
