A doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói több színes programban résztvehetnek a gyerekhét alkalmával. Klemm Valéria igazgatónő elmondta, hétfőn az alsósok gyermekpiacot tartottak, a felsősök körében pedig a kerítésfestési akció zajlott.
A kerítésfestés egyébként a British Council támogatásával, a március 15-én kezdődő és még folyamatban levő projekt záró része. Danijela Stipić és Varga Szabó Szilvia rajztanár koordinálta az aktivitásokat.
Kedden az alsósoknak Zomborban színházlátogatást, a felsősöknek Sztapáron filmvetítést szervezett a zombori Laza Kostić Kulturális központ. A gyerekek szervezetten utaztak osztályfőnökeik kíséretében.
Szerdán alsósaiknak, az óvodásokkal együtt, bábszínház illetve filmvetítés volt napirenden, a felsősök pedig a kerítésfestést fejezték be.
Csütörtökön a zombori Dositej Obradović Általános Iskola negyedikeseit látták vendégül az alsósok, délután képzőművészeti műhelymunka keretében a felsősök őszbe öltöztették az iskolát a rajztanárok irányításával.
Pénteken délelőtt a zombori Laza Kostić Kulturális Központ szervezésében képzőművészeti műhelymunka zajlott az alsósoknak, a felsősök pedig reggel a doroszlói Nagyerdőbe sétáltak Csernai Dénes vezetésével.
Szombaton a doroszlói iskola is részt vesz 15 tanulóval Csernai Dénes és Hegedűs Erika vezetésével az országos RTS-futóversenyen Zomborban.



