Rotyog a nagy, piros lábasban a baracklekvár. Édesanyám főzi a nyári konyhában, vagy ahogy mi hívjuk, a kis konyhában. Régebben a gyümölcsöt ledarálta, és úgy főzte ki, mostanában viszont feldarabolja, és úgy kezd neki. Így egy kicsit darabosabb, ami mindenkinek nagyon tetszik a családban. Órákon át kevergeti, egyik lábáról a másikra áll, néha leül a tűzhely melletti székre, de nem sokáig pihen, mert odaég.
Néha több nekifutásból főzi ki a tizenvalahány kilós adagokat. Délután néhány órát főzi, majd kora reggel folytatja, amíg még hűvösebb van. Sokan ilyen hőségben nem veszik a fáradságot, hogy nekilássanak ennek a nagy munkának. Inkább a mélyhűtőbe teszik a kimagozott gyümölcsöt, és a hidegebb idő beálltával veszik elő. Ő azonban mindig ilyenkor, frissen készíti el a lekvárt. Azt mondja, a lefagyasztott gyümölcsből készült lekvárnak már nem lesz olyan szép a színe, kissé megsötétedik, mire elkészül, ő pedig úgy nem szereti.
Fotó: pixabay.com
Miközben a kifőzött dunsztosüvegeket rendezgetem, arra gondolok, milyen jó, hogy van ez a kis konyha. Ő is nagyon szereti; minden télire való ott készül, és a kis konyhából nyíló kamrában telel át. Mára ugyan kiment a divatból nyári konyhát építeni, lakberendezési magazinokban nem igazán látni ilyeneket, pedig milyen fontos hely. A kis konyhában végzett tevékenység is háttérbe szorult, és talán mostanság kezdünk rádöbbenni arra, mennyivel jobb volt saját magunknak elkészíteni a befőtteket, a savanyúságokat, mint nagyüzemi gyártmányokat vásárolni. Persze a nyári konyhában végzett tevékenység nem a dolog könnyebbik fele. Ott mindig mosni, pucolni, darabolni, darálni, főzni kell valamit, vagy mosogatni a sok-sok összemajzolt edényt.
Bármi is készül ott, az szinte egész napos munka. Akár uborkát savanyítanak, akár lekvárt főznek, akár kompótot tesznek el télire, akár paradicsomot főznek ki, arra mind rámegy az egész nap. Valószínűleg ezért is kopott ki rengeteg család nyári tevékenységei közül, mert olyan sok időt rá kell áldozni. Egyszerűbbnek tűnik ezeket a dolgokat készen megvenni, leemelni egy üveget az üzlet polcáról, remélve, hogy valamilyen gyerekkorból megmaradt ízt találunk benne. Természetesen nem találunk, mert azok az ízek a nyári konyhákban születtek, ott, ahol a nagymama szeretete és gondoskodása is belefőtt. Ott, ahol csak a legszebb gyümölcsöt főzték ki, ott, ahol csupán a legegészségesebb zöldségeket tették az üvegekbe. A nagyüzemi lekvár és kompót olyan, amilyen. Kényelmes megvenni, de annál nagyobb csalódás fogyasztani.
Nekem sincs nyári konyhám, és őszintén szólva nincs is sok kedvem nekifogni a lekvárfőzésnek a nappalival egybenyíló konyhámban. Egyedül a szilvát sütöm meg, és teszem üvegbe, minden más azonban édesanyám kis konyhájában készül el, az ő nagy szeretetével és odafigyelésével. Lehet, hogy mire én is nagymama leszek, nekem is lesz egy nyári konyhám, ahol a nyár minden édes gyümölcséből lekvárt főzök, savanyúságot teszek el és kompótot készítek a már felnőtt gyerekeimnek és az unokáimnak.
Nyitókép: pixabay.com
