Szerda este megkezdődött az Anna-napok rendezvénysorozata, amely vasárnap fog zárulni. Öt napon át változatos kulturális és családi programok, látványos bemutatók, lovas felvonulás, valamint esti koncertek várják a látogatókat. Az első program hagyományosan dr. Szőke Anna előadása volt. A kishegyesi néprajzkutató ez alkalommal eltért a hagyományos előadásformától, és interaktív, beszélgetős esttel készült, amelynek során a közönség egyben az adatközlő szerepét is betöltötte. Az est témája azok az ismert és kevésbé ismert kishegyesi családok voltak, amelyek egykoron itt éltek, de ma már nincs leszármazottjuk a faluban.
– Tulajdonképpen most fogjuk bővíteni a kutatásomat, ennek a beszélgetésnek a segítségével. Az ötlet egy furcsa helyről érkezett: májusban itt járt egy házaspár Argentínából, s a férjnek kishegyesi volt a nagymamája. Azért érkeztek, hogy felkutassák a nagymamája faluját, és kérte, hogy mutassuk meg az egykori családi házat. Bennem ez elindított valamit: köztünk éltek, velünk voltak. A kutatás során elsősorban olyan emberekre fókuszálok, akiknek már nyomuk sincsen Kishegyesen, nincs hozzátartozójuk. Ilyet még nem csináltunk, és Vajdaságban sem készült még olyan gyűjtés, amely arra irányult volna, hogy kik voltak egy településnek a lakói, de már lassan elfelejtik őket. Ezt a témát már elkezdtem jegyzetelni, és mostani előadásunk beszélgetés is volt egyben, hogy a közönség is hozzon fel újabb ötleteket. Tervem szerint lesz egy kiadvány ebből, és mindegyik családhoz odaírjuk, hogy mi volt rájuk a jellemző. Mondok egy példát: itt élt a Spasojević család, és nagyon híres kocsmájuk volt a vasútállomáson. Fél Kishegyes oda tért be, amikor leszálltak a vonatról. Ma már nyoma sincs a kocsmának, és közvetlen leszármazottjuk sem él a faluban. Sok ilyen példát fel tudnék még hozni, és ezt szeretném megörökíteni, mert itt voltak, köztünk éltek. Ez a bizonyos argentin úriember engem nagyon megindított, mert úgy látom, hogy a gyökerek valahol még kapaszkodnak. Az ő esetében is, mert a nagymama palacsintájáról és túrós tésztájáról beszélt nekem, ezek az emlékek megmaradtak benne – mondta el Szőke Anna, majd azzal folytatta, hogy sokan éltek itt, akik a világ legkülönbözőbb pontjaira eljutottak, és ma már nincs nyomuk a faluban. Senki sem tartja számon ezeket az embereket. A kutatás és a kiadvány célja is az lesz, hogy mindezek valahol számon legyenek tartva – fogalmazott Szőke Anna.
SZÍNES PROGRAM VASÁRNAP ESTIG
Az Anna-napok rendezvénysorozata csütörtök este egy igen érdekes előadással folytatódott: Czékus Géza könyvét mutatták be, amely a kishegyesi temetők növényvilágának gazdagságával foglalkozik.
A programnak ma is különleges állomásai lesznek: 17 óra 30 perctől a Kishegyesi Kismotoros Banda tart motorszentelőt, majd 19 órakor lovas est következik a Cékus-istálló területén. Ez magában foglal karusszelbemutatót, valamint a zentai hagyományőrzők középkori harci bemutatót tartanak, és lesz tűzzsonglőrködés is. 21 órától a Dombos Wine Clubban lesz a Dombos After Party, amely a fesztivál hangulatát próbálja felidézni.
A szombati program is könyvbemutatóval kezdődik, Komáromi Ákos LégyOTTvelem című könyvét 19 órától mutatják be a könyvtárban. Ezt Linka Csaba fotós A NŐ és a ROM című fotókiállításának megnyitója követi 20 óra 15 perctől ugyanazon a helyszínen. 20 óra 30 perctől mulatós bál kezdődik a fő téren, 21 óra 30 perckor pedig ABO 2010 buli a Buga Caffe & Barban.
Vasárnap egész napos program várja az érdeklődőket, 8 órától családi gyermekprogram a Story House-ban. 10 órakor indul a hagyományos lovas felvonulás a Fő utcán az Endukas Lovasklub szervezésében, majd 11 óra 30 perckor hagyományőrző tűzoltóversenyre kerül sor a tűzoltóotthon melletti portán. 16 órakor lesz a komolyzenei templomkoncert, 18 órától pedig ünnepi szentmise. 20 óra 30 perctől Mimi Jumpfit bemutató a főtéren, majd ugyanitt a Fiatalok zenekar lép fel. Őket a Deskaavary együttes Ne hidd el című lemezbemutató koncertje követi. A Buga Caffe & Barban 21 óra 30 perctől mulatós est Stivyvel és Dekivel.
Nyitókép: Lakatos János



