2026. június 30., kedd

Régi korok képei

Horgoson nyílt kiállítás Puskás Károly gyűjteményéből

Kubikosok, vályogvetők és falverők köszönnek vissza a pannókról a horgosi Művelődési Ház előcsarnokában, ahol pénteken délután nyitották meg a Puskás Károly képgyűjteményéből álló kiállítást. Magyarkanizsán tavalyelőtt nagy sikert aratott a régi korokat megidéző tárlat, most pedig Horgoson kapott helyet, hogy minél szélesebben körben kapjanak figyelmet az egykori szakmák jeles és kevésbé ismert képviselői.

A mindennapi betevőért kemény munkát jelentő, verejtékcseppeket nem nélkülöző kubikosság, vályogvetés és falverés már a múlté, ilyen módon már nagyon kevesen építenek házakat, ezek a munkáscsoportosulások pedig teljesen megszűntek. Éppen ezért, hogy ne feledjük, régen milyen nehéz volt kenyérhez jutni, mennyire meg kellett azért dolgozni, a gyűjtő, aki maga is amatőr fényképész, úgy gondolta, hogy nem szabad a feledés homályának megengedni, hogy ezekről az emberekről és ezekről a tudást és kemény fizikai munkát igénylő foglalkozásokról az utókor ne tudjon. Puskás Károly hosszú időn át és minden fórumot felhasználva gyűjtötte össze a fekete-fehér képeket, amelyek időutazásra invitálják a nézőt, akiben akár akarja, akár nem, a fotók láttán végbemegy a belső utazás.

A horgosiak kedves kultúrműsorral emelték a délután fényét, majd maga a gyűjtő mondott minden részletre kiterjedő beszédet. Puskás Károly hangsúlyozta, hogy szerette volna, ha a ma embere is látja azt, hogy egykoron milyen életet éltek őseink, nekik akart emléket állítani.

Puskás Károly és a horgosi fellépők

Puskás Károly és a horgosi fellépők

A nézelődők között voltak olyanok is, akik képet adtak a kiállításhoz, számukra öröm volt viszontlátni szüleiket, nagyszüleiket a tekintélyes méretű fotókról. A gyűjtemény az 1900-as évek elejétől kívánja bemutatni a kubikosságot, a vályogvetést és a falverést. A 20-25 fős csoportosulásokban évekig együtt, teljesítményre dolgoztak, és a keresetet is egyenlően osztották el. Megesett, hogy naponta akár 8-10 köbmétert is kiástak. Szőke Anna kutatásából kiderül, hogy a kubikosok sajátságos néprétege voltak a magyar társadalomnak, és a Kárpát-medencén belül többnyire csak a magyarságra korlátozódtak. Többek között ezért is lehet érdekes számunkra ez a kiállítás, ugyanis a múltunkból is láthatunk egy szegletet.

A vályogvetés a falvak szélén történt. Ott készítették el, szárították, majd úgynevezett mezei kemencékben égették ki a vályogtéglákat. A falveréssel hivatásszerűen is foglalkoztak, de az is előfordult, hogy a családok összefogtak, és egymásnak megépítették, felverték a falakat. Ezekről a munkákról láthatnak beszédes fotókiállítást mindazok, akik ellátogatnak a horgosi Művelődési Házba, ahol február 19-éig tekinthető meg Puskás Károly kiállítása, minden munkanapon reggel nyolctól délután háromig.

Magyar ember Magyar Szót érdemel