Vasárnap befejeződött a XXVI. Dombos Fest Kishegyesen, a Hegyalja utcában. Négy napon át zene, képzőművészet és gasztroélmények várták a vendégeket, és természetesen a löszfal, amely a fényfestészetnek hála minden este műalkotássá vált. A szervezők elégedettek az idei fesztivállal – számolt be lapunknak Horváth László fő szervező.
– Minden kísérlet bejött, a képzőművészeti kiállítások népszerűek voltak, és a szerb művészek is élvezték, hogy itt lehetnek. Úgy tűnik, hogy mindenkit be lehet építeni a körforgásba, mindenkit meglep ez a hangulat. Az egyik művész egy éjszakára jött, hármat maradt, tehát jól érezte magát. A közönség és a hangulat szempontjából jól sikerült, a nagy meleg ellenére. A szervezőknek, hangosítóknak viszont a klímaváltozás miatti 40 fok elviselhetetlen, úgyhogy akár akácvirágzáskor is lehet jövőre a Dombos Fest, vagy szeptemberben rendezünk valamit. Ez még a jövő zenéje, főként, hogy 90 százalékban a támogatásoktól függ a fesztivál anyagi kerete. Ha újraosztja a Tisza-kormány a határon túli csomagokat, akkor fogalmunk sincs, hogy milyen presztízzsel, befolyással vehetünk részt az új irányok alakításában. Ez az összművészeti koncepció jól vizsgázik, akár az irodalmi, akár az értelmiségi rész. Van egy háttér értelmiségi ittlét, és a vajdasági új művészértelmiség biztos megfordul itt. A nagy kérdés, hogy miért nincs párbeszéd a VMSZ-szel. Ezt elkezdi valaki, vagy elbeszélés lesz egymás mellett továbbra is? Ez az a kérdés, amit fel kell tenni. Főleg úgy, hogy azt gondoljuk, nem focicsapatra van szükségük a vajdasági magyaroknak, hanem pont ilyen élményekre, mint amilyeneket mi is tudunk generálni – fogalmazott Horváth, majd arról is szólt, hogy változó, kinek melyik produkció tetszett a legjobban.
– Ferenczi Gyuri elképesztően jó volt, ahogy azt sejtettük is. Legtöbben az ismeretlen Nagy Csomor András és zenekarán voltak, jó volt az Anima Sound System-es könnyűzenei DJ set is. A kisszínpadnál lévő udvarnak is megvan a varázsa, kérdezték, hogy miért nincs több ilyen. Egyesek szerint sok volt a népzene, mások meg pont ebben lelték meg a szépségét. Ha egy ideális Dombos-képet kellene felfesteni, arra jó példa egy fiatal házaspár, akik ültek a dombon, két kölyök az ölükben, a kutyáik meg a hátuk mögött elterülve. Igazából ez a kép mindent elmondott a Dombos Festről – számolt be a fő szervező, végezetül kiemelte, hogy köszönik a Mol – Új Európa Alapítvány és az NKA támogatását.
Természetesen a zárónap előadóiról is érdemes szót ejteni, hiszen két különböző zenei stílus nagyszerű képviselői léptek fel. A kisszínpadon ezúttal Csizmadia Anna triója teremtett bensőséges, ugyanakkor rendkívül intenzív koncertélményt. Az énekesnő a vajdasági népzenei hagyományokból táplálkozó előadásmódját ezúttal is természetességgel ötvözte improvizatív elemekkel. A trió letisztult hangszerelése teret engedett az éneknek és a népdalok érzelmi gazdagságának, miközben a muzsikusok érzékeny összjátéka végig feszesen tartotta a koncert ívét. Csizmadia Anna előadásában a hagyomány nem múzeumi emlék, hanem élő, folyamatosan újraértelmezett nyelvként szólalt meg. Őket követte a nagyszínpadon Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, akik gondoskodtak a fesztivál egyik legenergikusabb koncertjéről. A zenekar védjegyévé vált a stíluskeveredés, amelyben a magyar népzene, a blues, a rock and roll és a megzenésített versek természetes egységet alkotnak. Ferenczi György virtuóz szájharmonika-játéka és karizmatikus színpadi jelenléte mellett a zenekar valamennyi tagja aktív részese volt annak a lendületes, közvetlen hangulatnak, amely hamar magával ragadta a közönséget. A koncert ismét bebizonyította, hogy az 1ső Pesti Rackák számára a műfaji határok nem korlátot, hanem találkozási pontot jelentenek, ahol Petőfi, a magyar népzene és a rockzene ugyanannak a zenei gondolkodásnak a részeivé válhatnak.
Nyitókép: Lakatos János
