2026. június 30., kedd

Elindult a Vezess kipihenten kampány

Szerbiában ma indult el a Vezess kipihenten elnevezésű közlekedésbiztonsági kampány, amelynek célja, hogy csökkentse a vezetés közbeni fáradtság miatt bekövetkező közlekedési balesetek számát. A kampány fő üzenete, hogy a gépjárművezetők kétóránként legalább 15 perces pihenőt tartsanak.

Branko Stamatović, a Közlekedésbiztonsági Ügynökség igazgatója elmondta, hogy a kampányt immár tizedik éve szervezik meg a nyári hónapokban, amikor a legtöbb halálos közlekedési baleset történik. Hozzátette: a kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a biztonságos közlekedésre, valamint az utazások megfelelő megtervezésének fontosságára.

„Amint a sofőr a fáradtság első jeleit észleli, meg kell állnia, sétálnia kell 10–15 percet, hogy felfrissüljön, vagy akár egy rövid szunyókálást is beiktathat. Ezt ajánljuk, mert a fáradtság egyetlen valódi ellenszere a pihenés és az alvás” – mondta Stamatović.

Hangsúlyozta, hogy az utazásnak – vagyis az üdülőhelyre vezető autóútnak – a nyaralás szerves részét kell képeznie, ezért azt úgy kell megtervezni, hogy kényelmes és biztonságos legyen.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay