2026. július 2., csütörtök

Az év első babái

ÚJVIDÉK
Szilveszterezés fényes nappal

A székváros idei első újszülöttje a veterniki Strahinja, hajnali fél három körül látta meg a napvilágot. Az önkormányzat, akárcsak a korábbi években, ezúttal is 200 ezer dinárt ajándékozott az első baba szüleinek. A többi, január 1-jén született baba szülei 50 ezer dinárt kaptak.

Újvidéken az óév búcsúztatása nagyobb rendbontás és idegesítő lövöldözés nélkül zajlott, szilveszter éjszakáján viszonylagos nyugalom honolt a székvárosban. Azok számára, akik nem értenek a pirotechnikához, valószínűleg nem volt számottevő különbség, a tényállás viszont az, hogy az idén csak elvétve volt petárdázás. A „lövöldözés" leginkább tűzijáték, azaz kilőtt rakéták felrobbanásának a következménye volt, ami azt jelenti, hogy főleg idősebbek (nagykorúak) szórakoztak ilyen módon, és nem a gyerekek. A kávézók és klubok többsége délután bezárt, de számos szórakozóhelyen szerveztek nappali bulit.

Azok, akik ezeken részt vettek, ugyanolyan jól mulattak, mint ahogy éjjel szokás.
A rendőrség közleménye ezúttal nem számol be arról, hogy a központi téren hányan ünnepeltek, ugyanis a szervezett szilveszterezés értelemszerűen elmaradt. Január 1-jén azonban a Szabadság téren spontánul összeverődtek az emberek, és az év első napját a legtöbben laza sétával
töltötték. 

******

ZOMBOR
Három újszülöttel kezdődött az év

Január első napján három anyuka három egészséges fiúgyermeknek adott életet a Dr. Radivoj Simonović Közkórház szülészetén. A szülők kilétét és a gyerekek születésének sorrendjét sem a kórház, sem az eseményről hírt adó VRTV nem fedte fel.
A sorrend pedig lényeges, a városi tanács döntése alapján ugyanis az év első újszülöttjének szüleit 100.000 dinárral köszönti fel az önkormányzat.
A szilveszterezés szinte eseménytelenül telt el. Az új évet tízperces tűzijáték jelentette be, és pirotechnikai eszközből sem volt kevesebb, mint a korábbi szilvesztereken.

******

TOPOLYA
Kisfiú az év első babája

Január 2-án, 16 óra 25 perckor született meg a topolyai szülészeten az év első babája, Nikola, aki 56 centiméterrel és 3450 grammal jött a világra. Dr. Kanjevac Dudás Györgyi szülész-nőgyógyász szakorvos, a részleg főorvosa, valamint Rajković Papacsek Orsolya és Mirjana Perunović szülésznők voltak jelen a szülésnél. Anyja, A. B. és a kis Nikola egészségesek, és hamarosan elhagyhatják a szülészetet. Január 2-án az esti órákban egy kislány is született a topolyai egészségház szülészetén.

******

ZENTA
Óbecsei az első újszülött

A Zentai Közkórház szülészeti osztályán január 3-áig kellett várni az első újszülött megérkezésére. Vasárnap 8 óra 40 perckor egy óbecsei édesanya adott életet egy kislánynak, aki az Anasztázia nevet kapta. A szülés komplikációmentesen zajlott le, a 3210 grammos és 50 centiméteres baba és az anyukája jól vannak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel