2026. július 1., szerda

Szimbiózisra épülő jövő

Temerinben díszüléssel ünnepelték meg a község napját, és átadták a Temerinért elismeréseket

Temerinben díszüléssel ünnepelték meg a község napját: – A magyar és a szerb lakosság együttélése, a hagyományaik és kultúrájuk kötődése és a két nemzet konyhájának szimbiózisa tette Temerint felismerhetővé Szerbia-szerte – hangzott el.

A Temerinért elismeréseket Szabó Gabriellának, dr. Ljubiša Despotovićnak és Johann Wallrabensteinnak nyújtottak át. Pásztor Róbert, a képviselő-testület elnöke arról a pozitív változásról beszélt, amely az elmúlt húsz évben történt: A magyar és szerb nemzet itt valóban együtt él, nemcsak egymás mellett: tiszteljük egymás hagyományait, szokásait, két karácsonyt és két húsvétot ünnepelünk –  hangsúlyozta.

A díszülést Pásztor Róbert nyitotta meg (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

A díszülést Pásztor Róbert nyitotta meg (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

– A magyar és szerb nemzet itt mára valóban együtt él, szép példa ez, amelyre jövőt lehet építeni – hangsúlyozta Pásztor Róbert községi képviselő-testületi elnök a megnyitóbeszédében. Hozzátette: Temerin egyike annak a néhány községnek Szerbiában, ahol a lakosság száma nem csökkent. Ez alátámasztja, hogy a település élhető és vonzó a fiatalok számára is – emelte ki a képviselő-testület elnöke ugyanazt, amit Mladen Zec községi elnök is hangsúlyozott köszöntőjében.

Mladen Zec Temerinhez fűződő személyes kötődésével kezdte beszédét. A községi elnök felidézte azt a városképet, amelyet fiatal korából őriz emlékeiben: egy nyugodt, zöld kisvárost, régi sváb házakkal, ahol az utcákon az emberek többsége kerékpárral közlekedett, és csak elvétve jelent meg egy-egy autó. Rámutatott arra, hogy a 21. század felgyorsult életritmusa jelentősen átalakította a települést: a régi házakat lakóépületek váltották fel, a kerékpárokat autók, és a mindennapok részévé vált a parkolóhely keresése is.

Beszédében egyúttal hangsúlyozta azt is, hogy örömmel látja Temerin fejlődését, és hogy egyre többen választják lakóhelyül a községet. A folyamatban lévő beruházások között említette a park rendezését, a járeki és a telepi iskolák felújítását, az I. helyi közösség épületének rekonstrukcióját, a szőregi és a járeki kultúrotthonok építését, a csatornahálózat bővítését, a sport- és kulturális létesítmények fejlesztését, új játszóterek kialakítását, emellett a vízgyár építése pedig hosszú távon megoldja az ivóvízellátás problémáját – tért ki a talán leggyakrabban emlegetett problémára a községi elnök. Hozzátette, Temerin nem tökéletes, de ha az lenne, akkor nem lenne hová fejlődni.

Mladen Zec községi elnök a folyamatban levő beruházásokról is
beszámolt köszöntőbeszédében (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

Mladen Zec községi elnök a folyamatban levő beruházásokról is beszámolt köszöntőbeszédében (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

A jelenben zajló fejlesztések és a jövő céljai mellett az ünnepélyen emlékeztettek a múltra is. Kiemelték, hogy a település első írásos említése 1332-ből származik: a pápai kúria egyik dokumentumában Laurentius de Temeri helyi plébános neve szerepel, egyes források szerint azonban Temerin neve már 1267-ben is feltűnhetett. Az évszázadok során sok minden átalakult, birodalmak emelkedtek fel és tűntek el, határok rajzolódtak újra, korok váltották egymást, de a dél-bácskai településen egy valami mindvégig változatlan maradt: az ember jelenléte és kitartása – hangzott el az ismertetőben.

A fontos dátumok közül kiemelték 1955. július 1-jét, amikor a körzetekről és községekről szóló törvény értelmében Temerin községi státust kapott: a községi képviselő-testület 2019-ben ezt a dátumot határozta meg a község napjaként. Ekkor alapították meg a Temerinért elismerést is, amellyel a közösség köszönetet mond mindazoknak, akik munkájukkal, tudásukkal, tetteikkel és kitartásukkal gazdagították és erősítették a település fennmaradását és fejlődését.

A díszülésen a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület tamburazenekara Tisza menti dallamokat adott elő (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

A díszülésen a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület tamburazenekara Tisza menti dallamokat adott elő (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

Az idén a legidősebb kitüntetett Johann Wallrabenstein történész és levéltáros lett, aki jelentős munkát végzett a múlt dokumentumainak feltárásában és megőrzésében. Kiemelték dr. Ljubiša Despotović politológus, egyetemi tanár nemzetközileg is elismert tudományos pályáját is: 2002-ben szerzett doktori fokozatot a Belgrádi Egyetemen, több mint két évtizedes oktatói és kutatói munkája során pedig több száz tudományos publikáció és monográfia fűződik a nevéhez. A Temerinért elismerést Szabó Gabriella újságíró is megkapta, akit nem kell külön bemutatni sem a temerini, sem a vajdasági közéletben: a kulturális élet meghatározó alakja, évtizedek óta foglalkozik a néphagyományok ápolásával és továbbadásával. Munkája középpontjában a gyermekek és fiatalok nevelése, a néptánc és népi kultúra megismertetése áll, emellett a szenior táncprogram révén az idősebb korosztály közösségi életét is gazdagítja.

– Érdekes az embernek a saját közegében, közösségében, szülőfalujában díjat kapni: nagyon meglepődtem, amikor értesültem erről, de ugyanakkor nagyon megható és megtisztelő is számomra. Igaz, hogy az ember nem lehet próféta a saját falujában, viszont ha tehet a közösségért, akkor nagyon fontos, hogy ezt meg is tegye – fogalmazott a díjhoz vezető hozzáállásáról Szabó Gabriella.

A díszülésen fellépett a helyi Lukijan Mušicki Kulturális Központ énekkara, a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület tamburazenekara, egy helyi vonósduó, a Vuk Karadžić Művelődési Egyesület néptáncosai, valamint két vers is elhangzott. Az ünnepségen a köztársasági, tartományi és községi vezetés tagjai mellett az egyházak képviselői, valamint az önkormányzatok és testvérvárosok küldöttei is tiszteletüket tették.

A gálát a Vuk Karadžić Művelődési Egyesület néptáncosai zárták (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

A gálát a Vuk Karadžić Művelődési Egyesület néptáncosai zárták (Fotó: Varga Zoltán felvétele)

INGYENES MEDENCE, PARKOLÁS ÉS KONCERTEK

Július 1-jén, Temerin község napján a lakosok ingyenesen parkolhattak a városközpontban, és a medenceközpont szolgáltatásait is térítésmentesen vehetik igénybe a látogatók. Az ünnepi programok este 7 órától folytatódtak a színházteremben, ahol ingyenes koncertet tartottak: Morvai Melinda helybeli nótaénekes lépett fel Kurunczi Andor zenekarának kíséretében. A közönség élvezettel hallgatta a szerbül és magyarul is felcsendülő nótákat, operetteket és kávéházi dallamokat. A nézők jelentős összeggel támogatták azt a jótékonysági kezdeményezést, amelyet egy helyi ifjú, Tóth Kevin gyógyulására ajánlottak fel.

A rendezvénysorozat július 4-én, szombaton nagykoncerttel zárul a vásártéren. A program 21 órakor Tamara Milutinović fellépésével kezdődik, majd 22:30-tól Peđa Jovanović szórakoztatja a közönséget. A részvétel itt is ingyenes.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Dr. Ljubiša Despotović, Szabó Gabriella és Johann Wallrabenstein Pásztor Róberttől és Mladen Zectől vette át a Temerinért elismerést (Fotó: Varga Zoltán felvétele)