A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság (VMHT) 2020. évi elismerései közül kettő Bácskossuthfalvára került, ezzel egyidejűleg a Monográfia Helytörténeti Egyesület ( MHE) rendkívül aktív munkáját is elismerték. Papp László Szabó József-díjat vehetett át, Besnyi Károly pedig életművét számba véve Kalapis Zoltán-díjban részesült. A díjakat az óbecsei könyvtárban szűk körben adták át. Az elismerés odaítélésében Papp László 2019-es szerteágazó tevékenységét vette figyelembe az illetékes bizottság. Azonkívül, hogy több témában is jelentek meg kutatásai, igyekezett a Monográfia Helytörténeti Egyesület élén is gazdagítani faluja kulturális életét.
– A VMHT az éves közgyűlését általában tavasszal tartja, amikor is határoznak a díjak odaítéléséről, ez az idei évben a koronavírus miatt meghozott előírások miatt jelentősen későbbre tolódott, illetve online tartották meg, és ezért is csak nemrég tartották meg a díjátadó ünnepséget. Három könyv megjelenésében működtem közre 2019-ben, egy önálló kiadványom mellett kettőben társszerzőként – hallhattuk a helytörténésztől.
– A Tündérlak című kötet az MHE kiadásában a 39., Bácskossuthfalva múltjával foglalkozó könyv, amely Papp Dániel író születésének a 150. évfordulója alkalmából került ki a nyomdából. Ebben a kiadványban több témával kapcsolatban is jelent meg publikációm. A bácskossuthfalvi Sloboda Labdarúgó-klub megalapításának 100. évfordulója alkalmából tavaly egy fotóalbum jelent meg, illetve az Akiknek megcsípte a haját a dér című kiadvány is, amely falunk nyugdíjasegyesülete fennállásának 70. évfordulója alkalmából született. Ez utóbbinak egyedül voltam a szerzője – ismertette Papp László, aki egyébként sok munkát, energiát, kutatást fektet könyveinek megjelentetésébe.
– A kiadványok megjelentetése, bemutatása mellett segítőtársaimmal, az MHE berkeiben tevékenykedőkkel igyekeztünk megemlékezéseket, koszorúzásokat, könyvbemutatókat is szervezni, tisztelegve elődeink, a falunk nagyjai emléke előtt – tette hozzá, és elárulta, hogy a járványhelyzet szinte ösztönzőleg hatott a bácskossuthfalvi helytörténészekre, ezt bizonyítja az év végi számadás is. Papp László nevéhez egyébként 2020-ban a Fehérre meszelt életek című könyv fűződik, amely a mára letűnt pacséri tanyavilágnak állít emléket. A szerző számára az új év is mozgalmasnak ígérkezik.
– Hamarosan kikerül a nyomdából egy Besnyi Károllyal közösen összeállított fotóalbum, amely régi bácskossuthfalvi képeslapokat és a képeken szereplő helyszínek közelmúltban villantott képeit mutatja be Fénnyel írt történelem címmel. Kézbe vehetjük majd a Szent Flórián szolgálatában című kiadványt is, amelyben a falu tűzoltótevékenységének a múltját igyekszem feltárni az 1830-as évekre visszamenően, illetve a tűzoltószervezet 1876-os megalapítását alapul véve – mondta végül Papp László.
A HELYTÖRTÉNÉSZNEK KÜLDETÉSE VAN
Besnyi Károlyt, az MHE szerzőjét, a VMHT titkárát, a szervezet Kalapis Zoltán Emlékdíjjal jutalmazta eddigi tevékenységéért. Az életmű díjas helytörténész elmondta, hogy rendkívül jólesett számára az elismerés, a szakma visszajelzésének tekinti, hogy jó úton halad.
– A helytörténészek küldetéstudattal rendelkeznek, ezt érzem azóta, hogy 1977-ben volt alkalmam belekóstolni a helytörténeti kutatómunkába. Nekünk az a célunk, hogy minél többet publikáljunk, minél több dolgot minél előbb felkutassunk, dokumentáljunk, megírjunk, mert annyira vészesen fogy az időnk, illetve vészesen fogyunk Vajdaságban, hogy hamarosan nem lesz sem az aki megírja, sem az, aki elmondja azokat az értékeket, amelyekre büszkék lehetünk. A VMHT-nak 2009 óta vagyok tagja és hetedik éve elnökségi tagja és titkáraként is tevékenykedek, a publikációk mellett a társaságot érintő szervezőmunka is a feladatom – fogalmazott Besnyi Károly.
– Az elmúlt időszakban három könyv megszületésénél működtem közre társszerzőként. Nyáron jelent meg a Betiltott ünnep, falunk betelepítésének 200. évfordulója alkalmából szervezet mozzanatokat megörökítő kiadvány. Két könyv nyomdai munkálatainak a végére várunk Papp László szerzőtársammal –nyilatkozta, és elárulta azt is, hogy az utóbbi időben nagyon sok energiát fordít faluja és a régi családi emlékei digitalizálására. A soron következő második képes emlékkönyv is ennek a munkának a terméke.
– A Moravicai Digitális Adattár keretében igyekszem minden olyan falubeli régi családi emléket, fotót, VHS, video, vagy más kazettás hangfelvételt megőrizni az utókornak, amelynek a minősége nem időtálló. Sőt az utóbbi időben sikerült megoldani a régi keskeny filmek, vagyis a celluloid szalagok digitalizálását is – ismertette Besnyi Károly.



