2024. október 7., hétfő

Hagyományőrzők által éltetett szokások

Nyári napforduló ünnepet tartottak az aracsi pusztatemplomnál

A nyári napforduló ünnepéről emlékeztek meg kedden az aracsi pusztatemplomnál. A több mint egy évtizedes hagyománnyá vált rendezvényt a törökbecsei Aracs 95 Polgárok Társulása a délvidéki Magyar –Turán Szövetséggel közösen szervezte meg. A téli napfordulóval egyetemben a nyári napforduló a kereszténység felvétele előtti magyarság egyik legfontosabb ünnepe volt, amit a hagyományőrzők egy része mindmáig tovább éltet.

– A délvidéki Magyar–Turán Szövetség hagyományőrzői évről évre ellátogatnak az aracsi pusztatemplomhoz erőt meríteni, hiszen ez a jövőnk záloga. Az, hogy utat tudjunk mutatni az utókor számára is, hogy ez a föld a miénk, amit az őseink ránk bíztak, ezáltal ezt a hagyományt tovább tudjuk adni mi is – mondta Link Lajos, az Aracs 95 Polgárok Társulásának az elnöke, a délvidéki Magyar–Turán Szövetség koordinátora.

A késő délután kezdődő eseményen az ősi magyar viseletek megjelenítése, az íjászat, a lovaglás, valamint a különféle harci- és fegyverbemutató mellett este a szertűz meggyújtása várta az érdeklődőket.

– Ez az ünnep valamikor az őseink ünnepe volt. Mivel az őseink hagyományait ápoljuk, mi is megpróbáljuk ezeket a régi hagyományokat újra feleleveníteni a tudásunk szerint, hiszen pontosan senki nem tudja, hogy régen mi hogyan volt. Az ilyen jellegű rendezvények összehozzák a hagyományőrzőket, beszélgetünk, barátkozunk, újraéljük őseink korát, életvitelét, szellemiségét. Örülök annak, hogy Vajdaságban is lehetőség van ilyen ünnepek és rendezvények megszervezésére – mondta Kókity Attila bajsai hagyományőrző, íjkészítő.

A nyári napforduló ünnepére számos vajdasági és magyarországi településről is érkeztek hagyományőrzők és vendégek.

– Nem először járok az aracsi pusztatemplomnál, négy évvel ezelőtt voltam itt először. A mai világban nagyon fontos a szomszédos népek közötti együttműködés, hogy megismerjük egymás kultúráját, hagyományait – mondta Baranyai Lilli, aki Budapestről érkezett az eseményre.

A vajdasági hagyományőrzők következő rendezvényükre, a délvidéki ősök napjára készülnek. A kétnapos rendezvényt július 23-án és 24-én tartják meg Bajsán.