2025. december 6., szombat
MAGYARCSERNYE

A tűzoltók mikulása házhoz ment

Magyarcsernyén majdnem tízéves hagyománya van annak, hogy az Önkéntes Tűzoltó Egyesület – a lehetőségeihez mérten – karácsonykor vagy mikuláskor csomaggal örvendezteti meg önkénteseinek a gyermekeit. Az első években ez karácsonykor történt meg. A gyermekek, szüleik kíséretében, a tűzoltóotthonban jöttek össze egy kellemes délutánra vagy estére, közben megérkezett a télapó. Három évvel ezelőtt az egyesület változtatott ezen a szokásán, mégpedig úgy, hogy az egyik tűzoltó kamionjukra égősorokat és szirénát vásárolt. A feldíszített és zenélő kamion december 5-én vagy 6-án este indul útnak a mikulással, valamint a krampuszaival, hogy megörvendeztesse a magyarcsernyei gyermekeket – közölte Ördög Dezső, a magyarcsernyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke.

‒ Az anyagi helyzetünktől függően igyekszünk minden évben valami újat belecsempészni ebbe a figyelmességbe. Tavaly elvállaltuk azt is, hogy kézbesítjük a szülők vagy a nagyszülők által összeállított csomagokat, az idén pedig amellett, hogy lecseréltük a kamion régi égősorait, felkínáltuk a lehetőséget arra, hogy 1200 dinár értékben összeállítunk mi egy csomagot, amit kézbesítünk is. A mikulás sosem indult el üres puttonnyal, minden évben gondoltunk azokra a gyermekekre is, akik nem kötődnek az egyesülethez, mégis kiálltak megnézni a szirénázó, zenélő és a világító tűzoltókocsit. A nagyszakállú őket cukorkával ajándékozza meg – mesélte Ördög Dezső.

Az önkéntes tűzoltók az idén majdnem 60 magyarcsernyei gyermeket örvendeztettek meg.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Útra készen a tűzoltó mikulás (Fotó: Magyarcsernyei Önkéntes Tűzoltó Egyeesület)