2025. október 3., péntek

A barátság és szolidaritás jegyében

Sportverseny, amelyen minden résztvevőt díjaztak

Az idén ismét Kúla adott otthont a 16. Mini Olimpiának, amelyet a helyi Kék Madár, a Fejlődésben Elmaradt Személyek Egyesülete és a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság szervezett meg. 
A hivatalos megnyitó előtt a Petőfi Brigád Általános Iskola kórusa lépett fel, a jelenlévőket pedig Marko Košutić, a tartományi szövetség képviselője köszöntötte. A versenyre a házigazdák mellett tíz községből érkeztek résztvevők, illetve csapatok: Verbászról, Petrőcről, Pancsováról, Szabadkáról, Palánkáról, Ópázováról, Zentáról, Zomborból, Versecről és Szenttamásról.

A versenyzők hat sportágban mérték össze tudásukat és ügyességüket. Az első helyet a zentai Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezetének csapata szerezte meg, a második helyen a petrőci, a harmadik helyen pedig a pancsovai csapat végzett.

A kötélhúzás sok izgalmat hozott a csapatoknak (Fotó: Paraczky László)

A kötélhúzás sok izgalmat hozott a csapatoknak (Fotó: Paraczky László)

A rendezvényt követően Ivana Zazuljak Papuga, a Kék Madár Egyesület igazgatója elmondta, hogy nagy felelősség és kiváltság egy ilyen komoly és színvonalas rendezvényt megszervezni, de a legfontosabb az, hogy minden alkalommal a barátság győz, a résztvevők pedig új ismeretekkel gazdagodnak:

− Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy egyesületünk tizenhatodik alkalommal adott otthont a Mini Olimpiának. A rendezvény a Munkaügyi, Foglalkoztatási, Veterán- és Szociális Minisztérium védnöksége alatt zajlott, további támogatónk pedig a Fejlődésben Elmaradt Személyek Egyesületeinek tartományi szövetsége volt. A helyszínt és a sportpályákat ezúttal a helyi Isa Bajić Általános Iskola biztosította, külön köszönet nekik. Örülünk, hogy az idei sportrendezvényre a tartomány tíz községéből érkeztek versenyzők, akik mindannyian jól szerepeltek. Ami viszont fontosabb a versenyszellemnél, az az együttlét, a szolidaritás, a kapcsolatcsere, valamint az új barátságok születése, amelyek egy életre szólnak – mondta Ivana Zazuljak Papuga.

Az eseményen Szenttamást a Gyöngy – a Fejlődésben Elmaradt Személyek Egyesülete képviselte. Szabó Marinella, a szervezet igazgatója elmondta, hogy a kezdetektől fogva részt vesznek a Mini Olimpián.

− Az előző évekhez hasonlóan a játékok jól megszervezettek, szórakoztatóak és a fogyatékkal élők számára adaptáltak voltak. Egyesületünk hét résztvevővel utazott Kúlára, akik 6 sportágban (két tűz között, labdadobás, teke, labdagurítás akadályok között, karikaugrás és kötélhúzás) versenyeztek. Mindannyian jól érezték magukat, új barátságokat kötöttek, a rendezvény végén pedig minden résztvevő érmet kapott a részvételért – mondta Marinella.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Akadályok közötti labdagurítás (Fotó: Paraczky László)