2024. május 10., péntek

Javában tart az aszfaltozás Kúlán

A munkagépek a városban és a községhez tartozó településeken sem pihennek

Veprődön a Lenin utca egy része, Szivácon pedig az Arsenije Čarnojević utca kapott új aszfaltot. Jelenleg a Veprőd és Bácskeresztúr közötti útszakasz felújításán dolgoznak, Kúlán pedig a Radnóti Miklós, a Petőfi Sándor és a Gál László utcát aszfaltozták. A munkálatokról szólva Damjan Miljanić, Kúla polgármestere elmondta, az épülő gyorsvasút keresztülhalad az egyik utcán, ezért az aszfaltozási munkálatokat össze kell hangolni a sínek lerakásával.

− Az elmúlt időszakban minden évben sikerült a község több utcájában felújítani az útburkolatot, az aszfaltozási munkálatok jelenleg is folyamatban vannak, egyúttal a határban is folynak a felújtások, és új utak is épülnek. Veprődön a Lenin utca egy része kapott új útburkolatot, Szivácon az Arsenija Čarnojević utcát, a városban pedig a Radnóti Miklós, a Petőfi Sándor, valamint egy kisebbet, a Gál László utcát sikerült aszfaltozni. Utóbbi utcában a polgárok folyamatosan szembesültek az esővíz-elvezetés gondjával is, amit ugyancsak sikerült tartósan megoldani. Itt halad át továbbá a felújítás alatt álló, Verbász és Zombor közötti vasútvonal, ezek a munkálatok előreláthatólag jövőre befejeződnek, sőt épül az új gyorsvasút is, ami annyit jelent, hogy Kúlán, Cservenkán és Szivácon fel kell újítani a vasútállomásokat – sorolta Valka Károly, a községi Közlekedésbiztonsági Tanács elnöke.

Hozzátette, a Bácskeresztúr és Veprőd közötti út felújítása igen nagy kihívásnak számít, ez a szakasz ugyanis igen rossz állapotban volt.

Valka Károly elmondta azt is, hogy október folyamán várhatólag megkezdődik a Vajdaság Mosolya gyorsforgalmi út építése, ami az ország legnagyobb infrastrukturális beruházásának számít, és Kúlát is érinti.

Aleksandar Mosorka, a kúlai Alsóváros helyi közösség tanácsának elnöke hangsúlyozta, az említett utcákban élő polgárok számára  nemcsak az utak rossz állapota, hanem a csapadék elvezetése is hatalmas gondokat okozott.

− Úgy érzem, hogy a problémákat a városnak ezen a részén sikerült megoldani. Befejeződött a Radnóti Miklós utca aszfaltozása, ami tavaly kezdődött. Ugyanez mondható el a Petőfi Sándor utcáról is. Fontos tudni, hogy mindez a polgárok, a helyi közösség és az önkormányzat szoros együttműködésének köszönhetően valósult meg – mondta  Aleksandar Mosorka.

Nyitókép: (Fotó: Paraczky László)