2024. május 9., csütörtök

Türelem és odaadás

A két évszázados Lemesi kulen ünnepe Nemesmiliticsen

Hagyományos kulenfesztivált tartottak szombaton Nemesmiliticsen, a Lemesi Kulen Egyesület szervezésében. Az ünnepélyes megnyitón Szévald István, a helyi közösség tanácsának elnöke köszöntötte a jelenlévőket, a vendégeket. A kulenfesztiválról, a jellegzetes hazai gasztronómiai sajátosságokról elismerően szólt Darija Kisić Tepavčević munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter, továbbá Antonio Ratković, Zombor város polgármestere. Jelen volt még dr. Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár, kíséretével együtt, emellett Pelt Ilona gazdasági és idegenforgalmi segédtitkár, a Vajdasági Magyar Szövetség Nyugat-bácskai Körzeti Szervezetének elnöke, Kanizsai Tamás, a VMSZ Nyugat-bácskai Körzeti Szervezet Tanácsának tagja. 
A Lemesi Kulen Egyesület alapító tagja, a Vujevity Húsfeldolgozó és Hentesáruüzlet nevében Vujevity Eleonóra nyilatkozott a nagy hagyománynak örvendő kulenfesztiválról, a helyi kulináris sajátosság elkészítéséről.

L. Móger Tímea felvétele

L. Móger Tímea felvétele

– Az egyesület megállapítása előtt nehezebb dolgunk volt, nem ismertek ugyanis bennünket, nem tudtak a Lemesi kulen valódi jellegéről. Szerencsére azóta mindez sokat változott, egyre többen ismerik a terméket, ha csak hallomásból is. Híre van, mennyire jó minőségű alapanyagokból állítjuk elő, tehát az egyesület megállapítása segítette a Lemesi kulen népszerűsítését. Elvégre 200 éves helyi gasztronómiai sajátosságról van szó. Annak idején a falu minden háztartásában készítették. Évente egy vagy legfeljebb két kulent csinált mindenki. Decemberben levágták a disznót, elkészítették, és búcsúig, szeptember 8-áig nem kezdték meg, addig nem evett belőle a család. Mi ugyanazt a receptet követjük, amit elődeink. A helyi kulen csakis nemesmiliticsi sertésből, helyi paprikából készíthető, a termék le van védve földrajzilag. A titok a szárítás módjában van, az odaadó, türelmes készítési folyamatban –  hallottuk Vujevityéktól, akiknél egész éven át kapható a Lemesi kulen és egyéb, sertésből készült finomság is. 
A kulenfesztivál jelentőségét Pelt Ilona is méltatta.

L. Móger Tímea felvétele

L. Móger Tímea felvétele

–  Ez mindig kellemes hangulatú rendezvény. Amellett, hogy találkozunk a helyiekkel, illetve az idelátogatókkal, sok ismerőssel, a közösen eltöltött időt szebbé teszi a kulen íze és az atmoszféra, amelyet további helyi ízek is teremtenek. Ide sorolhatjuk a Batalo-sajtot, a Vujevity-kulent, a Liliom Endre-féle helyi paprikát. Csakis felnézni lehet ezekre az emberekre, hogy mit valósítottak meg saját vállalkozásukban. Kívánok mindannyiuknak további sok sikert, erőt, egészséget, hogy az elkövetkező években is meg tudják szervezni ezt az értékes rendezvényt, és hogy a termékeiknek minél nagyobb piacot találjanak. Ne csak itt, szűk pátriánkban, hanem országos szinten ismertté váljon például a Lemesi kulen vagy a csonoplyai sajt. Igazi, egyedi ízek találhatóak itt, Nyugat-Bácskában – ecsetelte a tartományi segédtitkár asszony. 
Az esemény alkalmával a kulenok készítői versengtek is egymással, továbbá néptáncos, zenés kultúrműsor várta az érdeklődőket, helyi és környékbeli csoportok közreműködésével.

L. Móger Tímea felvétele

L. Móger Tímea felvétele

Nyitókép: L. Móger Tímea felvétele