2024. május 9., csütörtök

Növekedett a község bevétele

Több fontos dokumentumot fogadott el a szenttamási képviselő-testület

A szenttamási községi képviselő-testület 34. rendes ülését a községháza dísztermének tatarozása miatt szeptember 21-én a Zsebszínházban tartották meg. Az ülésre Milena Alargić (SZHP) házelnök 18 napirendi pontot terjesztett be.

Az előző ülés rövid jegyzőkönyvét követően a jelenlévők a második napirendi pont keretében elfogadták a község 2023. január−júniusi időszak költségvetéséről szóló jelentést. A jelentésből kitűnik, hogy a község megvalósított bevétele az idei év első hat hónapjában a 2021. év azonos időszakához viszonyítva mintegy 50 millió dinárral emelkedett. Míg 2021-ben az első hat hónapban megvalósított bevétel 354.652.844 dinár volt, az idén az összeg elérte a 405.267. 313 dinárt.

A folytatásban a jelenlévők elfogadták az újvidéki Hulladékgazdálkodási Regionális Központ Közvállalat létrehozásáról szóló megállapodás szövegtervezetét, határozat született a község köztulajdonában lévő ingatlanokra vonatkozó szolgalmi jog létesítésének módjáról, eljárásáról és a bérlet összegéről szóló határozat módosításáról, több telek elidegenítéséről, a turiai határhoz tartozó dűlőút és telek eltolódásáról és részletes szabályozási tervéről, döntöttek a 100-as számú főúton lévő és a községhez tartozó híd felújításának részletes szabályozási tervéről. Elfogadták a községi pecsétekre vonatkozó határozat módosítását és bővítését, továbbá határozat született a községi közigazgatási hivatal és jogvédő káderügyi tervének módosításáról.

Az ülés résztvevői elfogadták a község által alapított Graditelj Közvállalat idei év első hat hónapjára vonatkozó tervezett és megvalósított tevékenységeiről szóló jelentést, továbbá a Népkönyvtár, valamint a szenttamási, turiai és nádaljai helyi közösségek jövő évi munkatervét.

Nyitókép: (Fotó: Paraczky László)