2025. július 8., kedd

Új lámpaoszlopok és jelzőtáblák Szenttamáson

Új közvilágítást kapott a szenttamási Szent Száva utca egy része, valamint megfelelő közlekedési jeleket szereltek fel az oktatási intézmények közelében. Az idén elmarad a Popovača és a Bánáti utcák aszfaltozása, kátyúzás sem lesz.

Szenttamás Község Településrendezési és Építkezési Közvállalata Igazgatósága az iskolák és iskoláskor előtti intézmények közelében levő közlekedési jelek kihelyezésére vonatkozó projektuma a tavalyi év folyamán a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és a Nemek Egyenjogúságával Foglalkozó Titkárságnál pozitív elbírásban részesült. A kapott eszközökből akkor a munka első fázisában hat intézmény közvetlen közelében helyeztek ki új közlekedési jeleket. Miroslav Karać, a szenttamási közvállalat igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a második fázisban, idén novemberben új közlekedési jelek kerültek azon intézmények elé is, amelyek elé tavaly nem kerültek.

− Az idei évben a turiai és a nádaljai iskola és óvoda közelében is sor került a megfelelő közlekedési jelek elhelyezésére, továbbá ahol ezt a szabályok előírják, fekvőrendőröket is elhelyez a kivitelező – mondta az igazgató.

A szenttamási polgárok a napokban észlelhették, hogy a Nagyhídon, továbbá a városközpontban a főút melletti megvilágítást teljes egészében kicserélték. A régi, narancssárga fényű lámpaoszlopok helyett új, erősebb, fehér fényű, LED megvilágítású lámpákat szereltek fel, amelyek sokkal kevesebb energiával nagyobb felületet világítanak meg.

− Ami a hídon és a városközpontban lévő közvilágítást illeti, az alacsony, sárga fényű lámpaoszlopokat magasabb, minőségibb, LED-izzókkal ellátott oszlopokra cseréltük le, aminek köszönhetően a közvilágítás sokkal jobb és olcsóbb lesz. A Nagyhídon, továbbá a Szent Száva utca kezdetétől egészen a Karađorđe utcáig az új megvilágítás 3,6 millió dinárba került, az eszközöket pedig a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság biztosította – mondta Miroslav Karać.

Az igazgató hozzátette, az előre beharangozott Popovača és a Bánáti utcák aszfaltozásához az idén már valószínűleg nem fognak hozzá, az időjárási viszonyok és az alacsony hőmérséklet ugyanis ezt nem teszik lehetővé. Az említett utcák új aszfaltburkolatához megvan a teljes dokumentáció, a kivitelezéshez szükséges eszközöket ez esetben is a nagyberuházási igazgatóság biztosította. Mindennek ellenére, ha az időjárás megengedi, megkezdik az előkészületi munkálatokat, azaz az út mellett az esővíz-elvezető árkok és az útszegély kialakítását.

Arra a kérdésre, hogy mikorra várható a településen az utak javítása és a kátyúzás, az igazgató elmondta, ezekhez már biztosították a szükséges aszfaltot, egyenlőre azonban nincs kivitelező, aki elvállalná ezt a munkát.

Magyar ember Magyar Szót érdemel