2025. november 14., péntek

Jövőre Moldáviában

A Nyári Akadémia zárónyilatkozata szerint az intellektuális társadalom megköveteli minden polgár jogainak szem előtt tartását

– Arról, hogy a multikulturalizmus, a többnyelvűség és a több nemzet együttélése előny-e, vagy hátrány egy régió fejlődésében, azt gondolom, hogy mindenki a helyszínen, Nagylajosfalán (Kovačica), Erzsébetlakon, Újvidéken, Karlócán és Szabadkán tett látogatásunk során megbizonyosodhatott. Láthatták, hogy az integrálódás az élet minden szegmensébe beleivódott a tartomány területén, amit mi előnyként élünk meg. Vajdaságban mindenki őszintén törekszik arra, hogy hasznos része legyen a közösségnek. És éppen az oktatás, a művelődés vagy a tájékoztatás területén jelen lévő különbözőségünkkel járulunk hozzá a régió fejlődéséhez – emelte ki Ana Tomanova Makanova, a Tartományi Képviselőház alelnöke, az Európai Régiók Közgyűlésének (AER) Nyári Akadémiája szervezőbizottságának elnöke a Nyári Akadémia záró konferenciáján, amelynek Belgrádban a parlament adott otthont.

Ana Tomanova Makanova elmondta, az egy hétig tartó Nyári Akadémia számos megbeszélésre adott lehetőséget, amikor a tartományi kormányfő, az AER képviselői és az UNESCO képviselői egy asztal mellett folytathattak tanácskozást arról, milyen szerep jut Vajdaságnak az Európai Régiók Közgyűlésének további munkájában. Megtudtuk ugyanakkor, hogy készen állnak arra, hogy megosszák tapasztalataikat, így konkrét lépéseket tesznek a nők vállalkozásának fejlesztésében. Hozzátette ugyanakkor, nem csak mi veszünk majd át jó tapasztalatokat, hanem Svédország is, akik afelől érdeklődtek, hogy hogyan sikerült Vajdaság területén a roma közösséget integrálni a társadalom különböző területein, főként az oktatásban. A romániai képviselők pedig felajánlották a román kisebbség könyvállományának bővítését, amit Nagybecskereken, a bánáti román közösség központjában tudnak majd megvalósítani.

A 20 országból, 37 régióból érkezett 140 személyt, akik nem csak a nemzeti kisebbségeket képviselő szervek képviselőivel ismerkedhettek meg, de fel is vehették a kapcsolatot velük, hogy a jövőben közös programok megvalósításán dolgozhassanak, Gordana Čomić, a parlament alelnöke fogadta. Bemutatta a küldöttségnek a parlament munkáját és küldetését. Kiemelte, amellett, hogy az utóbbi időben a gazdasági helyzet javításán dolgoztak a különböző törvények elfogadásával, elsődleges céljuk, hogy Horvátországhoz hasonlóan Szerbia is végre tagja legyen az Európai Uniónak.

Majd Milena Dragičević Šešić, az UNESCO Kulturális Politika Osztályának vezetője, valamint a Belgrádi Művészeti Kar tanára történelmi szempontból mutatta be Szerbia multikulturalizmusát. Rámutatott, ugyan a történelmi események középpontja volt ez a terület, ennek köszönhető a többnemzetiségű jelleg, a multikulturalizmus és a többnyelvűség, mégis elválasztva érzik magukat ezen a területen az emberek. Ezzel a frusztrációval a mai napig nem tudtak a népek megküzdeni. Rámutatott ugyanakkor, hogy a kisebbségi és a többségi nemzet együttélése Európa más országaiban teljesen más színezetet kap, egyes fejlett országokban a lakosság mintegy 7 százaléka nem rendelkezik kisebbségi jogokkal, vagy nem tanulhat saját anyanyelvén.

A tanácskozás végén ugyanakkor elfogadták a Nyári Akadémia zárónyilatkozatát. Ebben összefoglalták az elmúlt napok eseményeit, valamint célokat fogalmaztak meg. Felhívták a regionális, a helyi, a nemzeti és az európai politikai képviselők figyelmét arra, az intellektuális társadalom megköveteli, hogy politikai programjuk megalkotása során, illetve a törvényhozáskor figyelembe kell venniük minden polgárt, továbbá minden oktatási intézménynek foglalkoznia kell a többnyelvűség jelentőségével, ugyanakkor a régióknak olyan alkalmazható projektumokat kell megalkotniuk, amelyek szem előtt tartják régióik körülményeit és követelményeit.

A tanácskozás végén bemutatkozott Moldávia, amely jövőre ad majd otthont a Nyári Akadémiának.

Magyar ember Magyar Szót érdemel