2025. november 14., péntek

Szent István-napi ünnepségek

Az újkenyér ünnepe Oromhegyesen

Fotó: Gergely József

Fotó: Gergely József

Vasárnap Oromhegyesen a Szent István-napi ünnepségsorozat alkalmából a katolikus templomban Dobó Tibor atya az ünnepi szentmise végén megszentelte és megáldotta az idei búzatermésből sütött első kenyeret, majd Balla Lajos, a helyi közösség elnöke (felvételünkön) felvágta az új kenyeret, amelyet azután szétosztottak a falu polgárai között. Az ünnepség keretében délelőtt 9 órától kispályás labdarúgótorna és Eleink eledelei elnevezéssel főzőverseny kezdődött, 11 órától pedig az óvoda melletti parkban bemutatkozott az Együtt Veled – Értük egyesület.

Szent István-napi ünnepség Tiszaszentmiklóson

Holnap az észak-bánáti falu katolikus plébániáján Szent-István-napi ünnepséget rendeznek. Az ünnepség este hét órakor, kenyérszentelővel egybekötött szentmisével kezdődik, ezután pedig alkalmi művelődési műsort rendeznek, amelynek keretében a Tiszaszentmiklósi Magyar Kultúrkör tagjai lépnek fel, majd tűzijáték lesz.

Magyar ember Magyar Szót érdemel