2025. szeptember 13., szombat
BÓTOS

Madárinfluenza a házi szárnyasokban

Az egyik bótosi gazdaság teljes szárnyasállományát (mintegy ötven darabot) ölték le, miután megállapították, hogy a baromfi madárinfluenzával fertőzött.

Fotó: Kecskés István

Fotó: Kecskés István

Megelőzés céljából ugyanez történt még öt másik háztartás udvarán is, mivel fennállt a veszélye annak, hogy esetleg oda is átterjedt a fertőzés, mivel kapcsolatban voltak a már megbetegedett baromfiállománnyal. A helyzetet továbbra is megfigyelés alatt tartják.
Az Egészségügyi Minisztérium több vajdasági régiót nyilvánított madárinfluenzától veszélyeztetett területté. Többek között Nagybecskereken a Hármas számú Béga-tónál talált hattyútetem volt fertőzött, valamint Bótosnál a Temes partján találtak beteg madarat. A hattyúk elpusztulásának helyszínétől három kilométeres körzetben fertőzötté, 10 kilométeres körzetben pedig veszélyeztetetté nyilvánították a területet.
A fertőzött és veszélyeztetett területeken jegyzékbe veszik azokat a gazdaságokat, amelyekben baromfit tartanak, és ellenőrzik az állatok egészségi állapotát, és szükség esetén további intézkedéseket foganatosítanak. A gazdáknak pedig intézkedniük kell annak érdekében, hogy a házi szárnyasok ne kerüljenek kapcsolatba a vadon élő madarakkal.

Magyar ember Magyar Szót érdemel