Az oktatás fejlesztését és a nemzeti közösségek kultúrájának ápolását már hosszabb ideje kiemelt fontosságú kérdésként kezeli a tartományi adminisztráció, azon belül is az illetékes titkárság. Az év folyamán megjelenő pályázatok mind lehetőséget nyújtanak arra, hogy az érintettek egy-egy célt könnyen megvalósítsanak egy adott területen.
Korponai Lívia, a tartományi oktatási, közigazgatási, jogalkotási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkárság pénzügyi kérdésekkel megbízott segédtitkára számolt be az eddig megjelent pályázatok részleteiről.
Mennyi pályázat jelent meg az idén az említett titkárságon?
– A mai napig ebben az évben összesen 12 pályázatot jelentettünk meg. Jelenleg mindegyik nyitva van. Négy pályázat a nemzeti kisebbségeknek szól, nyolc pedig az oktatást érinti. Kiemelném, hogy 2017-ben kiírt pályázati eszközök összege eléri a 2015. évi szintet. Véleményem szerint ez igen jó eredmény, tavaly ugyanis jóval kisebb összeget tudtunk biztosítani a pályázatokra, a szűkebb költségvetési keret miatt.
Melyek az aktuális pályázatok?
– Az oktatási főosztályon jelent meg az idei első pályázatunk, mely új témakörben nyújt segítséget oktatási intézményeinknek. Az általános és a középiskolai intézmények és diákkollégiumok számára műszaki és tervdokumentáció kidolgozásának finanszírozására és társfinanszírozására vonatkozik. Új épület felépítése, vagy a már meglévő épületen végzett munkálatok kivitelezésének jóváhagyásáról szóló dokumentum kiállításának költségeit finanszírozzuk. Nagy az igény az intézményeink részéről a javítások finanszírozására, a különféle szinteken megjelenő pályázatoknak azonban alapfeltétele, hogy a pályázónak rendelkeznie kell tervdokumentációval, így a titkárságunk jelentős segítséget fog nyújtani azzal, hogy az első lépést biztosítja. A pályázatok benyújtásának határideje 2017. február 27.
A sorban a második pályázatunk a vajdasági középiskolák diákjainak az újvidéki oktatási kiállításra való szervezett szállításának finanszírozása, illetve társfinanszírozása. Ez a pályázat szintén először jelenik meg, és a középiskolák jelentkezhetnek. Titkárságunk fontosnak tartja, hogy a középiskolások megismerkedjenek a felsőoktatási intézményekkel, a továbbtanulási lehetőséggel. A pályázatok benyújtásának határideje 2017. február 21.
Az oktatásban ezen felül hat pályázatunk jelent meg február 13-án:
1. Az általános és középiskolai oktatási intézmények programjainak és projektjeinek a finanszírozására és társfinanszírozása, erre egyaránt jelentkezhetnek iskolák és egyesületek.
2. Az általános iskolák tanulói nyelvi kompetenciájának fejlesztésére vonatkozó programok és projektumok társfinanszírozására.
3. Az alapfokú formális felnőttoktatást célzó tevékenységek megszervezésére államilag elismert státusú általános iskolák számára, felszerelés beszerzésének finanszírozása és társfinanszírozása.
4. A két tanítási nyelven oktató általános és középiskolák finanszírozására és társfinanszírozása.
5. A diákjólét színvonalának növelését célzó programtevékenységek és projektumok költségeinek finanszírozása és társfinanszírozása, erre a diákkollégiumok jelentkezését várjuk.
6. A legnagyobb költségvetésű pályázatunk a középiskolás diákok utaztatási költségeinek a megtérítésére vonatkozik, erre a tartomány községe és városai jelentkezhetnek.
A jelentkezési határidő ezekre a pályázatokra 2017. március 3-a.
A nemzeti közösségi főosztály négy pályázata a következő:
1. Az etnikai közösségek szervezetei számára rendes működési költségekre, projektekre, rendezvények szervezésére, felszerelés beszerzésére vonatkozó pályázat.
2. A nemzetek közötti tolerancia megőrzésével és ápolásával foglalkozó projektumok társfinanszírozása – többek között szemináriumok, képzések, médiaaktivitás támogatására.
3. A roma felzárkózás évtizede elnevezésű projekt folytatásának társfinanszírozása.
4. A nemzeti közösségek hivatalos nyelv- és íráshasználatára való jog érvényesítésének előmozdítása.
Ezen pályázatok jelentkezési határideje is 2017. március 3-a.
Ezúton szeretném bátorítani iskoláinkat, intézményeinket, civil szervezeteinket arra, hogy jelentkezzenek pályázatainkra, éljenek a lehetőséggel. Így lendítsünk a magyar nyelven folyó oktatás helyzetén, karoljuk fel diákjainkat, emellett támogassuk a magyar egyesületeink tevékenységét az összetartozás erősítése céljából.
Hol találhatók meg a pályázati feltételek és a jelentkezési űrlapok?
– A titkárság honlapján, a www.puma.vojvodina.gov.rs címen minden részletesen megtalálható.
