2024. május 9., csütörtök

Parkoló helyett pázsit

Visszanyeri korábbi kinézetét a verbászi egészségház udvarában lévő zöldövezet

A verbászi Veljko Vlahović Egészségház felkérésére tavaly télen a helyi Komunalac Közvállalat külön utat épített a Covid-ambulancia részlegéig. Az egészségház keretében működő Covid–19-osztály ugyanis a fő útvonaltól távolabb eső részen található, így a betegek könnyebb szállításának érdekében az egészségügyi ellátás színhelyére, szükség mutatkozott a bekötőút rendezésére. Tekintettel arra, hogy az egészségház folyamatosan fogadja a pácienseket, az érkezők közül sokan az említett útszakasz jobb és bal oldalán lévő füves területre parkoltak, így idővel az épület udvarának nagy része parkolóvá alakult. A mart aszfalttal leszórt ideiglenes útszakaszt a napokban felszámolták, az udvart és a zöldövezetet pedig visszaállítják eredeti állapotába.

Silvana Baletić, az egészségház szóvivője elmondta, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt az egészségházba érkező páciensek az új út melletti füves területre parkoltak, idővel pedig a teljes füves terület, az intézményhez tartozó udvari terület nagy része parkolóvá alakult.

− Vártuk, hogy elmúljon a vészhelyzet és mindent visszaállítsunk az eredeti állapotába. Jártunk az önkormányzatnál, felkerestük a helyi Komunalac Közvállalat illetékeseit, a vállalkozókat, beszereztük a terepegyengetéshez szükséges anyagot, végül rendbe tettük az egész területet − mondta Silvana Baletić.

Igor Škundrić, a helyi közvállalat igazgatója kiemelte, hogy az ideiglenes út mellett kétoldalt parkolt járművek miatt a mentők több alkalommal nem tudtak eljutni a rendelőig, a szabálytalanul parkolók problémát okoztak az egészségháznak.

− Miután a szóbeli figyelmeztetések nem hozták meg a várt eredményt, az egészségház dolgozói hozzánk fordultak segítségért. Társadalmilag felelős cégként azonnal kiküldtük a gépeket a terület rendezésére, nagy mennyiségű fekete földet biztosítottunk, amit elegyengettünk. Sok kárelhárítási tennivalónk maradt még, a végső cél az egészségügyi ellátást biztosító intézmény teljes belső területének a rendbetétele – magyarázta Škundrić.

Nyitókép: Eredeti állapotába állítják vissza a verbászi egészségház udvarát (Paraczky László felvétele)