2025. július 10., csütörtök
KEVEVÁRA, FEHÉRTEMPLOM, PANCSOVA

Emberhez méltó körülmények a betegeknek

Igor Mirović tartományi kormányfő hétfőn megtekintette a kevevárai (kovini) elmegyógyintézet felújított részét. Kiemelte, hogy Vajdaság AT Kormánya 40 millió dinárt fordított az egyik épületrész újjáépítésére, s hogy ezt néhány héten belül használatba vehetik a páciensek.

vojvodina.gov.rs

vojvodina.gov.rs

– A tartományi kormány 2016-ban lesújtó állapotokat tapasztalt ebben az intézményben. Emberhez nem méltó körülmények között tartózkodtak itt a betegek és dolgoztak az orvosok, ezért úgy döntöttünk, hogy változtatunk ezen. Most tettük meg az első lépést – mondta Mirović. Hozzáfűzte, hogy a szakkórház igazgatósága már elkészítette további két osztály újjáépítésének előzetes tervét.
Aleksandra Gavrilović igazgató fontosnak tartotta kiemelni, hogy évtizedekig senkit sem érdekelt az ország egyik legfontosabb ilyen intézményének sorsa.
Mirović kormányfő Fehértemplomon ellátogatott a Dr. Budislav Babić tüdőgondozóba is. Bejelentette, hogy az itt folyó rekonstrukciós munkálatok másfél hónap múlva befejeződhetnek. Erre és a legkorszerűbb felszerelés vásárlására a tartományi kormány több mint 40 millió dinárt hagyott jóvá. Juga Budiša, az intézmény igazgatója megelégedéssel nyugtázta, hogy a tartományi kabinetnek köszönhetően a legkorszerűbb diagnosztikai eljárásokat tudják majd alkalmazni.
Mirović tegnapi harmadik állomása Pancsova volt, a helyi közkórházban ugyanis szintén javítási munkálatok folynak, tartományi támogatással. Erre 500 millió dinárt kaptak. A tartományi kormányfő azt mondta, várható, hogy október végére itt is befejezik a tervezett átépítést. A belgyógyászati részlegben tett látogatás során a kormányfőt arról tájékoztatták, hogy a munka háromnegyed részét elvégezték. A pancsovai közkórház az utóbbi egy évben mintegy 40 millió dinár értékben korszerű felszereléssel is gazdagodott. Slobodan Ovuka, a kórház igazgatója azt mondta, hogy 50 éve senki sem fektetett be ebbe az egészségügyi intézménybe.

Magyar ember Magyar Szót érdemel