2025. július 12., szombat

Hosszabb idő kell a szövetkezet talpra állításához

Az önkormányzat nyújtott segítséget a szenttamási vállalatnak

Hosszabb időre lesz szükség a Srbobran Földműves-szövetkezet talpra állásához – mondta a vállalatban tett látogatásakor Radivoj Paroški polgármester. A küldöttséget a vállalat megbízott igazgatója, Nebojša Nedeljković fogadta, aki először felvázolta, hogy mi minden történt az elmúlt egy hónapban, azaz a vállalat élére való kinevezése óta, ugyanakkor szó volt a rövid és hosszú távú tervekről is.

‒ Jelenleg két terménynek a betakarítása folyik a vállalatban. A múlt hétvégén ugyanis megkezdődött az olajrepce, a napokban pedig a búza aratása. Számításaink szerint ha az időjárás nem szól közbe, a hétvégéig mindkét munkát befejezzük. Hála a községi vezetőségnek, sikerült valamennyire rendezni a sorainkat, mégpedig úgy, hogy szolgáltatásos aratást is végzünk. Ami a vállalat anyagi helyzetét illeti, jelenleg több mint egymillió euró tartozásunk van, amit nagyon remélünk, hogy az előttünk álló 5-6 évben sikerül törlesztenünk, onnatól kezdve pedig újra talpra állnunk, és önállóan működnünk tovább. A távlati terveket illetően gyümölcs- és zöldségszárítót szeretnénk létrehozni, ezáltal újabb dolgozókat tudnánk alkalmazni, a készterméket pedig kizárólag a külföldi piacon értékesíthetenénk. Ennek megfelelően alakítanánk át a vállalat tulajdonát képező vetési területeket is, azaz főleg a gyümölcs és a zöldségféle termesztése felé fordulnánk. Tekintettel arra, hogy a vállalatban január óta a közelmúltig nem volt fizetés, több dolgozó felmondott. Amikor idejöttem, öthavi bérrel tartoztak, ebből most három hónapi bért kifizettünk, és nagyon remélem, hogy július elején a még megmaradt kéthavi fizetést is elkapják a dolgozók – mondta a vállalat megbízott igazgatója.
Szenttamás polgármestere, Radivoj Paroški ugyancsak rámutatott a társadalmi vállalat pénzügyi nehézségeire, továbbá azokra az okokra, amelyek odáig vezettek, hogy az önkormányzatnak be kellett avatkoznia az 500 hektár termőfölddel rendelkező és 15 dolgozót foglalkoztató szövetkezet fennmaradása érdekében.
‒ Hátra van még egy nagy gond, ki kell fizetni a tartozást az alvállalkozóknak, nagyon remélem, hogy az év végéig sikerül megoldanunk. Úgy gondolom, hogy mindez jelentős előrelépésnek könyvelhető el. Jó az együttműködésünk az igazgatóbizottsággal, emellett fontosnak tartjuk a kölcsönös bizalomnak a kialakítását a szövetkezet tagjaival, az alvállakozókkal és a dolgozókkal. Lényeges, hogy a szövetkezet egészben maradjon, hiszen nagy területen gazdálkodik – mutatott rá Radivoj Paroški.
Barna Tibor, aki négy éve dolgozik a vállalatban, a szövetkezetben tapasztalt változásokról elmondta, hogy az év eleje óta valamelyest javult a helyzet.
‒ Több mint harmincan voltunk, ma már csak tizenöten maradtunk. A munkatársakkal és a vezetőséggel arra törekszünk, hogy a vállalat megmaradjon és fennmaradjon. Jelenleg jobbára magkukoricát és szójamagot termesztünk, ezenkívül van valamennyi búza és olajrepce is – mondta.

Magyar ember Magyar Szót érdemel