Újság, telefon. Pörgés, nyugalom. Stabilitás, rugalmasság. Ilyen éles kontrasztot természetes körülmények között ritkán lát az ember. A szegedi villamosmegálló padján egy idős, feltételezhetően nyugdíjas bácsi mellett egy általános iskolásnak tűnő fiatal ül. Előbbi mozdulatlanul olvassa frissen megvásárolt napilapját, utóbbi pedig szélsebes ujjal görgeti a telefonja képernyőjét. Közöttük jó, ha arasznyi szabad hely van, a távolság mégis szembeötlő. Fényévek választják el őket egymástól, és nem csak a médiafogyasztási szokásaik miatt. Teljesen másképp látnak engem, más-más jut eszükbe rólam, és más jut eszükbe a környezetükről is. Persze mindig is különbözött az idősek és a fiatalok valóságpercepciója, világlátása, de ilyen szintű eltérés talán soha nem volt a generációk között, mint manapság.
Az elmúlt ötven-hatvan évben rohamtempóban változott meg szinte minden: az élet várható hossza, a társadalom korösszetétele, a jövőkép, a kommunikáció – így például a tisztelet – fogalma, az agy leterheltsége. Ma már nemhogy a generációk között, hanem generációkon belül is óriási különbségek vannak, olyan gyors a technikai fejlődés. Az árkok egyik leglátványosabb terepe a munka világa. Az idősebbek a lojalitást és a stabilitást tartják a legnagyobb értéknek, míg a fiatalok sokszor inkább a rugalmasságot, az önmegvalósítást és a munka-magánélet egyensúlyát keresik. Az eltérő hozzáállás könnyen vezethet konfliktushoz: az idősebb vezetők gyakran lustasággal vagy elkötelezetlenséggel vádolják a fiatalokat, akik viszont elavultnak és rugalmatlannak érzik az idősebbek módszereit. Hasonló törésvonal figyelhető meg a technológia terén is. A fiatalabb generációk számára magától értetődő a digitális eszközök használata, az idősebbek közül azonban sokan nehezen tartják a tempót, és bizalmatlanok az új technológiákkal szemben. Gyakran úgy érzik, a világ „elszalad mellettük”, míg a fiatalok nemegyszer lenézik azokat, akik nem tudják tartani a lépést. Számos más dimenziója is van a generációk közötti különbségeknek. A „háborús generáció” értékrendjét például a túlélés és a hiánygazdálkodás határozta meg. A következő nemzedékek már viszonylag stabilabb korszakban szocializálódtak, számukra a társadalmi mobilitás és a biztos egzisztencia megteremtése jelentette a fő célt. A mai fiatalok pedig egy globalizált, digitális világban nőnek fel, ahol a legnagyobb kihívás talán nem a megélhetés, hanem az identitás, a stabilitás és a biztonság megtalálása a folyamatos változásban. Generációs jegyek kétségkívül léteznek, felismerésüknek pedig azért van komoly jelentősége, hogy megértsük – és ennélfogva el is tudjuk fogadni – egymást.
Ahogyan az ókori görög filozófus, Hérakleitosz mondta, semmi sem állandó, csak a változás maga. A társadalom pedig generációk ütemében változik. Fogadjuk el. Felgyorsult világunkban azonban különösen fontos lenne figyelni arra, hogy megtartsuk azokat az értékeket, amelyek sokáig működtek, és örök érvényűnek tűntek. A társadalmak fejlődésének egyik kulcsa éppen az, hogy képesek-e ezek a fentebb említett erők, energiák összehangolódni. Végső soron ugyanis a generációk története nem a különbségekről, hanem a folytonosságról szól. Civilizációnkat az idősebbek tudása és a fiatalok újító ereje, energiája mindig is együttesen alakította. Minden nemzedék egyszerre tanítvány és tanító: tanul az előzőktől, majd átadja tapasztalatait az utána következőknek. Ha képesek vagyunk felismerni ezt a közös láncolatot, akkor a generációk közötti feszültségeket is könnyebben felválthatja a megértés, a tisztelet és az együttműködés.
Nyitókép: Pixabay
