2024. október 8., kedd

Az 5G hálózat nem ad okot az aggodalomra

A telekommunikációs hálózat további fejlődése során sincs ok az aggodalomra, ami az egészségre és a környezetre való állítólagos káros hatását illeti – írja a 021.rs hírportál.

Ezt a kijelentést az erre vonatkozó hatásokról írt legújabb tanulmány bemutatójának résztvevői nyilatkozták. A tanulmány célja az volt, hogy érthető nyelven megmagyarázzák az olvasóknak a nem ionizáló elektromágneses sugárzás hatásait, valamint a hálózat jövőbeni fejlesztését is Szerbiában.

Nada Begenišić, a tanulmány szerzője elmondta, hogy a leggyakrabban előforduló kérdés, amely kínozza a közvéleményt, az a mobiltechnológia által kibocsátott elektromágneses sugárzás káros hatásai.

– A legnagyobb sugárzás magából a mobiltelefonból érkezik, nem pedig az állomásokból. A telefonok egyre korszerűbbek és már a most is használatban lévők az energiájuk egy százalékát sugározzák. Minél közelebb kerül valaki az adóállomáshoz, annál kisebb a sugárzás, ugyanis kevesebb energia szükséges a hálózat jelerősségének eléréséhez. Ennek értelmében, minél több az adóállomás, a sugárzás kevesebb, ellentétben a nyilvánosság között elterjedt véleménnyel – mondta Begenišić.

Hozzátette, hogy az 5G hálózat az élet minden területén változásokat hoz majd, mert a gyorsasága lehetővé teszi a legszükségesebb alkalmazások megbízható használatát, valamint a nagyobb összeköttetéseket is. A technológiát az okos városok, a közlekedésben és a környezetszennyezés csökkentésében és az iparban is felhasználják majd.

Milan Dobrijević, az idegenforgalmi miniszter segédje kihangsúlyozta, hogy Szerbiában 2025-ig minden háztartásban az internet gyorsabb lesz.