2025. november 13., csütörtök

Forgatókönyv tíz tétellel

A torinói évzáró mestertorna Connors csoportjának 2. fordulója után még nem dőlt el semmi. A továbbjutási lehetőségek forgatókönyve tíz tételt számlál, amelyekből kiderül, hogy a mai utolsó kör Alcaraz–Musetti és Fritz–De Minaur mérkőzésének eredményeitől függően még az eddig kettőt nyert Alcaraz is kieshet, és a rajton még nyeretlen De Minaur is továbbjuthat. Alcaraz számára nemcsak a továbbjutás a tét, mert a Musetti elleni győzelemmel az évet a ranglista első helyén zárná, és szavatolt lenne számára az első kiemelt helye a jövő évi Australian Openen.

A 2. fordulóban a Connors csoport mindkét meccse nagy csatában telt. Fritznek volt alkalma, hogy győzzön Alcaraz ellen, és De Minaurnak is nyert ügye volt. Az előbbi meccsen valószínűleg a második játszma maratoni hosszúságú 5. játéka döntött a spanyol javára, amit a döntő játszma hatodik játéka csak hitelesített. A másik meccsen az első két játszmát egy-egy break döntötte el, a harmadikban pedig Musetti azonnal leadta az adogatást, és 3:5-ös hátrányba került. Nem adta fel, pazarul folytatta, és két breakkel fordított.

A Borg csoportban a 2. fordulóban a Sinner–Zverev és a Shelton–Auger-Aliassime mérkőzést bonyolították le.

Györe László két rövidítésben veszített Lyonban az ismeretlen francia Tom Paris ellen. A zentai teniszező az első játszmában előbb az 5:3-as vezetést, majd a rövidítésben az 5:2-es előnyt adta le, a másik rövidítésben pedig zsinórban hat pontot veszített, és búcsúzott.

TORINO. – Évzáró mestertorna, 2. forduló: Alcaraz–Fritz 6:7, 7:5, 6:3, Musetti–De Minaur 7:5, 3:6, 7:5.
LYON. – Challenger, 2. forduló: Paris–Györe 7:6, 7:6.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Hiába nyert eddig két meccset, Alcaraz még mindig búcsúzhat Torinóban (Fotó: Beta/AP)