Olga Danilović után Gálfi Dalma is győzelemmel kezdett Wimbledonban, vagyis egy-egy szerbiai és magyar lány jutott be egyelőre a 2. fordulóba. Gálfi következő ellenfele a brazil Beatriz Haddad Maia. Ugyanígy a kiesett Bondár Annához Nina Stojanović csatlakozott. A férfiaknak rosszul indult, Dušan Lajović után Györe László a második szerbiai, aki már az 1. fordulóban búcsúzott. Ezt a sort szerencsére Miomir Kecmanović szakította meg az Alex Michelsen elleni győzelemmel. Következik Chris Eubanks vagy Jesper de Jong, Hamad Međedović pedig megsérült.
Györe 0:6-tal kezdett Andrej Rubljov ellen, azután remek ellenfél volt, ám kicsit pechesen is három rövidítésből kettőt elveszített.
A címvédő Carlos Alcaraz csak drámai csatában nyert az olasz veterán Fabio Fognini ellen, aki utolsó idényében sorra búcsúzik a tornáktól. Az olasz teniszező felszabadultan, a spanyol görcsben játszott, a döntő játszmára pedig láthatóan elfogyott Fognini ereje.
Jannik Sinner persze győzött a rajton, a kiesett nagynevű játékosokhoz hétfőn este csatlakozott az olasz Matteo Berrettini, a torna 2021-es döntőse, kedd délután honfitársa, Lorenzo Musetti, majd Bad Homburg múlt heti bajnoknője, Jessica Pegula, végül az olimpiai bajnok Csinven Dzseng is.
Marozsán Fábián meglehetősen könnyen nyert az ausztrál James McCabe ellen, és a következő fordulóban a Bublik–Munar találkozó győztese lesz a magyar riválisa.
Megemlíthető még Karen Hacsanov 300. győzelme, a nőknél pedig még négy Grand Slam-bajnok (előzőleg nyert Szabalenka és Keys, veszített Osztapenko), Raducanu, Oszaka, Vondroušová és a címvédő Barbora Krejčíková továbbjutása.
WIMBLEDON. – Férfiak, 1. forduló: Rubljov–Györe 6:0, 7:6, 6:7, 7:6, B. Harris–Lajović 6:3, 6:2, 6:4, Kecmanovic–Michelsen 6:2, 3:6, 6:3, 3:6, 7:6, Marozsán–McCabe 6:1, 6:4, 6:3, Ofner–Međedović 7:6, 3:1 – feladás, Alcaraz–Fognini 7:5, 6:7, 7:5, 2:6, 6:1, Sinner–Nardi 6:4, 6:3, 6:0, Baszilasvili–Musetti 6:2, 4:6, 7:5, 6:1, Hacsanov–McDonald 7:5, 6:4, 6:4, De Minaur–Carballes 6:2, 6:2, 7:6, Auger-Aliassime–Duckworth 6:2, 3:6, 6:7, 6:4, 6:4, Paul–Monday 6:4, 6:4, 6:2, Majchrzak–Berrettini 4:6, 6:2, 6:4, 5:7, 6:3. Nők, 1. forduló: Gálfi–Dart 3:6, 6:3, 7:5, Kalinszkaja–N. Stojanović 6:3, 7:6, Cocciaretto–Pegula 6:2, 6:3, Paolini–Szevasztova 2:6, 6:3, 6:2, Krejčíková–Eala 3:6, 6:2, 6:1, Siniaková–Dzseng 7:5, 4:6, 6:1, Boulter–Badosa 6:2, 3:6, 6:4, Raducanu–Szu 6:3, 6:3, Oszaka–Gibson 6:4, 7:6, Vondroušová–Kessler 6:1, 7:6, Pavljucsenkova–Tomljanović 4:6, 6:3, 6:2, Anisimova–Putinceva 6:0, 6:0, Bouzková–Sun 6:4, 6:4, Erjavec–Kosztjuk 3:6, 6:3, 6:4.

Nyitókép: A címvédő Carlos Alcaraz csak drámai csatában nyert az olasz veterán Fabio Fognini ellen (Fotó: Beta/AP)