2024. október 3., csütörtök

Fricska a Liverpoolnak

Hatalmas meglepetésre a Liverpool szombat délután hazai pályán szenvedett vereséget a Nottingham Foresttől. A vendégek szervezett védekezésével szemben a Vörösök nem tudtak mit kezdeni, annál is inkább, mert több kulcsemberük, köztük Szoboszlai Dominik is gyenge napot fogott ki. A második játékrészben, látva a házigazda tehetetlenségét, felbátorodott a Nottingham, és egy ellentámadás végén Callum Hudson-Odoi mesteri találattal megszerezte a mindent eldöntő találatot. A Manchester City–Brentford találkozón a vendégek igencsak ráijesztettek a címvédőre, hiszen Yoane Wissa találatával 22 másodperc alatt előnybe kerültek. A mérkőzést kissé álmoskásan kezdő City fokozatosan átvette a játék irányítását, és Erling Haaland két találatának köszönhetően még a szünet előtt megfordította a mérkőzést.

Nem tanult az előző fordulóban elkövetett hibájából az Everton. A liverpooliak ezúttal az Aston Villa vendégeként tettek szert kétgólos vezetésre, de mint a válogatottszünet előtt a Bournemouthnak, soros ellenfelüknek is megengedték, hogy három gólt szerezve kiénekeljék a sajtot a szájukból. A vasárnap délutáni Tottenham–Arsenal londoni derbit az Ágyúsok nyerték meg, és feljöttek a második helyre.

A 4. forduló: Southampton–Manchester United 0:3, Brighton–Ipswich 0:0, Crystal Palace–Leicester 2:2, Fulham–West Ham 1:1, Liverpool–Nottingham 0:1, Manchester City–Brentford 2:1, Aston Villa–Everton 3:2, Bournemouth–Chelsea 0:1, Tottenham–Arsenal 0:1. A Wolves–Newcastle találkozó lapzárta után ért véget.

A következő forduló (szeptember 21-én és 22-én): West Ham–Chelsea, Aston Villa–Wolves, Fulham–Newcastle, Leicester–Everton, Liverpool–Bournemouth, Southampton–Ipswich, Tottenham–Brentford, Crystal Palace–Manchester United, Brighton–Nottingham, Manchester City–Arsenal.

KAPUFÁK BÜNTETŐK ELLEN
A forduló egyik rangadójának, a Real Sociedad–Real Madrid találkozónak az első félidejében egyértelműen a hazai csapat támadójátékában rejlett több veszély. Sheraldo Becker és Luka Sučić a kapufát is eltalálták. A vendégek részéről Kylian Mbappé veszélyeztetett kétszer, de lehetőségei kimaradtak. A második játékrész Sučić újabb kapufájával kezdődött. Carlo Ancelotti csapata, bár a mezőnyben nem tudott gólhelyzetet kialakítani, a hazai védők hibájának köszönhetően két büntetőhöz jutott, amelyeket Vinícius Júnior és Mbappé magabiztosan értékesítettek, és ez elegendőnek bizonyult a győzelemhez. A bajnokságot jól kezdő Villarreal a hazai pályán mindig kellemetlen Mallorca vendégeként lépett pályára. A Sárga Tengeralattjáró lendületesen kezdte az összecsapást, Logan Costa az első félidő derekán megszerezte a vezetést, ám a szívós vendéglátó a második játékrészben Raúl Albiol hibáját kihasználva egalizálta az állást. Újabb fordulatot Lato Yeremi kiállítása hozott a találkozóba.

A hajrában emberhátrányban játszó mallorcaiak nem tudták kibírni a vendégek nyomását, akik Ayoze Pérez bírói ráadásban született góljának köszönhetően három ponthoz jutottak. A katalán rangadón a Barcelona könnyed győzelmet aratott a Girona otthonában.

 

A milánói gólgyártást Theo Hernández kezdte meg (Fotó: Beta/AP)

A milánói gólgyártást Theo Hernández kezdte meg (Fotó: Beta/AP)

Az 5. forduló: Betis–Leganés 2:0, Celta Vigo–Valladolid 3:1, Espanyol–Alavés 3:2, Girona–Barcelona 1:4, Mallorca–Villarreal 1:2, Real Sociedad–Real Madrid 0:2, Sevilla–Getafe 1:0. A Las Palmas–Athletic Bilbao és az Atlético Madrid–Valencia találkozó lapzárta után ért véget. A Rayo Vallecano–Osasuna mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (szeptember 20-án, 21-én, 22-én és 23-án): Alavés–Sevilla, Valladolid–Real Sociedad, Osasuna–Las Palmas, Valencia–Girona, Real Madrid–Espanyol, Getafe–Leganés, Athletic Bilbao–Celta Vigo, Villarreal–Barcelona, Rayo Vallecano–Atlético Madrid, Betis–Mallorca.

BELENDÜLT A MILAN
Az igencsak gyenge bajnoki rajtot követően végre biztató jelet adott a Milan, amely szombat este kiütéses győzelmet aratott a Venezia felett. Mindössze fél óra elegendő volt a vörös-feketéknek a találkozó eldöntéséhez. A gólgyártást Theo Hernández kezdte meg. Potyaízű találatát követően Matteo Gabbia egy szögletet követően térddel duplázta meg csapata előnyét. A velencei védők olyannyira összezavarodtak, hogy gyorsan összehoztak két büntetőt, amelyeket Christian Pulisic és Tammy Abraham értékesítettek. A Milan fölénye a későbbiekben is megmaradt, de az eredmény már nem változott. Kisebb válságba került a Juventus, amely egymás után második gól nélküli döntetlenjét játszotta, a Roma után az Empoli kapuját sem tudták bevenni a zebra mezesek. Nagy bajban volt a Bologna a Como vendégeként, hiszen az újonc csapat negyedórával a találkozó vége előtt még kétgólos előnyben volt. A hajrára azonban összekapta magát a Bajnokok Ligájában is érdekelt vendégalakulat, amely Santiago Castro és Samuel Iling-Junior találatainak köszönhetően elkerülte a vereséget.

Az első három fordulót követően még nyeretlen volt a Roma, így érthető, hogy a Genoa elleni vendégszereplést nagy elszántsággal kezdték a Farkasok. Több kimaradt lehetőséget követően az első félidő hajrájában Artem Dovbik meg is szerezte a vezetést a Farkasoknak. Sokáig úgy tűnt, ez elegendő is lesz a győzelemhez, ám a 96. percben Koni De Winter pontot mentett a Genoának.

 

Gironában Yamal is betalált (Fotó: Beta/AP)

Gironában Yamal is betalált (Fotó: Beta/AP)

A 4. forduló: Milan–Venezia 4:0, Atalanta–Fiorentina 3:2, Como–Bologna 2:2, Empoli–Juventus 0:0, Genoa–Roma 1:1, Torino–Lecce 0:0. A Cagliari–Napoli és a Monza–Inter találkozó lapzárta után ért véget. A Parma–Udinese és a Lazio–Verona mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (szeptember 20-án, 21-én, 22-én és 23-án): Cagliari–Empoli, Verona–Torino, Venezia–Genoa, Juventus–Napoli, Lecce–Parma, Fiorentina–Lazio, Monza–Bologna, Roma–Udinese, Inter–Milan, Atalanta–Como.

A HÁTRÁNY SEM AKADÁLY
A párizsiak fölényével kezdődött a PSG–Brest találkozó, ennek ellenére a vezetést a vendégek szerezték meg, mivel a hazai védelem összeügyetlenkedett egy büntetőt, amelyet Romain Del Castillo váltott gólra. Nagyjából ez volt minden, amit a vendégcsapattól láthattak a nézők, Ousmane Dembélé még a szünet előtt kiegyenlített, a folytatás pedig egyértelműen a bajnokcsapaté volt. Fabián Ruiz egy hatalmas bombatalálattal megfordította a találkozót, majd a duplázó Dembélé bebiztosította a Szentek győzelmét. Folytatta jó bajnoki rajtját a Marseille, amely Neal Maupay és Luis Henrique találataival legyőzte a Nice-t, valamint az Auxerre otthonában könnyed győzelmet aratott Monaco is tartja a lépést a címvédővel.

A 4. forduló: Rennes–Montpellier 3:0, Auxerre–Monaco 0:3, Marseille–Nice 2:0, PSG–Brest 3:1, St.-Étienne–Lille 1:0. A Strasbourg–Angers, Toulouse–Le Havre, Nantes–Reims és a Lens–Lyon találkozó lapzárta után ért véget.

A következő forduló (szeptember 20-án, 21-én és 22-én): Nice–St.-Étienne, Lille–Strasbourg, Rennes–Lens, Reims–PSG, Monaco–Le Havre, Angers–Nantes, Brest–Toulouse, Montpellier–Auxerre, Lyon–Marseille.

TIZENHÁROM MÁSODPERCIG TARTOTT KI A KIEL
Az újonc Holstein Kiel a rekordbajnok Bayern Münchent fogadta szombat délután, és mindössze 13 másodperccel a kezdő sípszót követően már hátrányban volt. A bajorok Jamal Musiala találatát követően sem fogták vissza magukat, negyedórával később három-, a szünetre négygólos volt az előnyük. A folytatásban még kétszer betaláltak a hazai kapuba. Támadásban főként Harry Kane jeleskedett, aki a bírói ráadásban már harmadik találatát szerezte. Bár a kiscsapat a hajrában meglőtte becsületgólját, szurkolóit ez aligha vigasztalja. A lipcsei kisiklást követően a címvédő Leverkusen a Hoffenheim vendégeként magabiztos győzelmet aratott. A Leipzig viszont nem tudta kihasználni a bajnokverés adta lendületet, hazai pályán mindössze gól nélküli döntetlent játszott az Union Berlinnel. A forduló nyitótalálkozóján a jó első félidei teljesítményének köszönhetően a Borussia Dortmund legyőzte a bajnokságot remekül kezdő Heidenheimet, és a táblázaton feljött a második helyre.

A 3. forduló: Borussia Dortmund–Heidenheim 4:2, Freiburg–Bochum 2:1, Hoffenheim–Leverkusen 1:4, Mönchengladbach–Stuttgart 1:3, Leipzig–Union Berlin 0:0, Wolfsburg–Frankfurt 1:2, Holstein Kiel–Bayern München 1:6, Augsburg–St. Pauli 3:1. A Mainz–Werder Bremen találkozó lapzárta után ért véget.

A következő forduló (szeptember 20-án, 21-én és 22-én): Augsburg–Mainz, Heidenheim–Freiburg, Union Berlin–Hoffenheim, Bochum–Holstein Kiel, Werder Bremen–Bayern München, Frankfurt–Mönchengladbach, Leverkusen–Wolfsburg, Stuttgart–Borussia Dortmund, St. Pauli–Leipzig.

 

Nyitókép: A londoni derbi egyetlen gólját Gabriel érte el (Fotó: Beta/AP)