2024. május 9., csütörtök

Nincsenek csodák

Mindkét, a végső győzelemre is esélyes csapat nyert a BL keddi játéknapján. A Leipzig–Real Madrid találkozón a német csapat kezdőjében ott találhattuk mindkét magyar játékost, Gulácsit és Orbánt is. Az első percekben kétségkívül a hazaiak domináltak, be is találtak a spanyolok kapujába, de Šeško találatát a játékvezető les miatt érvénytelenítette.

A félidő során a Real játékosai a sérült Bellingham hiányában is fokozatosan kiegyenlítetté tették a mérkőzést, sőt a második játékrész elején Diaz szólójával a vezetést is megszerezték. A vendéglátó azonban nem roppant össze, több veszélyes helyzetet is kidolgozott, de a kilenc védést bemutató Lunin kapus eszén nem tudtak túljárni a német csapat játékosai. Vinícius Júnior egy kontra során könnyedén lezárhatta volna a mérkőzést, de közeli lövése a kapufán csattant. Mivel több gól nem esett, a madridiak egygólos előnnyel várhatják a visszavágót.

A másik találkozón a København a címvédő Manchester Cityt fogadta. Az angolok végig hatalmas fölényben voltak, 75 százalékban birtokolták a labdát, és huszonhat alkalommal kísérleteztek kapura lövéssel, ráadásul tizenkétszer el is találták azt. A találkozó hőse De Bruyne volt, aki a 10. percben előnyhöz juttatta csapatát, majd Ederson kapus óriási hibáját követően, amelyből a dánok kiegyenlítettek, két gólpasszt is kiosztott. Az első félidő végén Silvát, a találkozó utolsó perceiben pedig Fodent hozta kihagyhatatlan helyzetbe. A City így gyakorlatilag már az odavágón eldöntötte a továbbjutás kérdését, és a manchesteri visszavágó aligha lesz több puszta formalitásnál.

Eredmények: Leipzig–Real Madrid 0:1, København–Manchester City 1:3.

EURÓPA- ÉS KONFERENCIA LIGA

EGYSZER MÁR SIKERÜLT
Csütörtök este az Európa-ligában és a Konferencia Ligában is folytatódnak a küzdelmek. A magyar szurkolókat természetesen a Ferencváros és az Olimpiakosz párharca érdekli legjobban. A két klub a nemzetközi kupaporondon a távoli 1996-ban már találkozott egymással, az akkor még létező UEFA-kupa 1. fordulójában csaptak össze. Az első találkozón a Fradi 3:1-re nyert az Üllői úton, a visszavágó 2:2-vel ért véget, ami a magyar csapat továbbjutását jelentette.

Ezúttal az első találkozót Görögországban vívják, és bár a TSC elleni meccseken láthattuk, hogy a görög csapatnak villámgyors támadói vannak, a Ferencváros nem számít esélytelennek a párharcban, mert a görög bajnokságban is a vártnál gyengébben szerepel a csapat. Ami a többi mérkőzést illeti, igazi csemege nem lesz terítéken, de mindig érdekes csatákat hoznak az olyan párharcok, amelyekben az európai topligák csapatai mérkőznek meg. Az Európa-liga mérkőzései közül így kiemelkedik a Milan–Rennes és a Lens–Freiburg, a Konferencia Ligában pedig érdemes lesz megfigyelni, hogy a horvát bajnok Dinamo miként szerepel a La Ligában a nagyok bajszát is gyakran megrángató Betis otthonában.

Nyolcaddöntők, Európa-liga: Feyenord–Roma, Galatasaray–Sparta (P), Sahtar (D)–Marseille, Young Boys–Sporting, Milan–Rennes, Benfica–Toulouse, Braga–Qrabağ, Lens–Freiburg. Konferencia Liga: Molde–Legia, Olimpiakosz–Ferencváros, Royale Union–Frankfurt, Sturm–Slovan (B), Ajax–Glimt, Betis–Dinamo (Z), Makkabi (H)–Gent, Servette–Ludogorec.

 

Nyitókép: Kevin de Bruyne volt a koppenhágai meccs legjobbja (Fotó: Beta/AP)