2024. május 9., csütörtök
MAGYAR LABDARÚGÁS

A szavak már megvannak…

A téli szünetben Kisvárdán nagyon ment a fogadkozás, hogy a támogatóknak köszönhetően minden eddiginél erősebb keretet sikerült összerakni, amivel nemcsak hogy a bennmaradást biztosíthatják majd könnyedén, hanem akár már az első mérkőzésen a Ferencvárost is meg tudják szorítani. Utóbbiból nem sok mindent láthatott a várdai szurkolósereg. Az első félidőben a címvédő irányította a játékot, több helyzetet is kialakított, majd a játékrész hajrájában Abu Fani egy labdaszerzést követően előnyhöz juttatta a címvédőt.

A szünet után remek egyenlítési lehetőséget hagyott ki a Kisvárda, és ahogy az lenni szokott, ez megbosszulta magát, hiszen Lončar az ellenfél védelmi hibáját kihasználva megduplázta csapata előnyét. Mesanović ugyan szépített, de Pešić gyorsan gondoskodott arról, hogy a mérkőzés utolsó húsz perce izgalommentes legyen. Habár a sereghajtónak nem feltétlenül a sorozatban hatodik bajnoki címéért hajtó zöld-fehéreket kellett volna legyőznie, az látszik, hogy a szavakon túl sok munkája lesz még a várdai vezetőségnek ahhoz, hogy a bennmaradást kiharcolják.

A tavaszi idény nyitótalálkozóján az MTK könnyedén legyőzte az Újpestet. A lilákhoz köthető hír, hogy a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet 13 év után eladja a klubot. Sajtóinformációk szerint a klubnak magyar tulajdonosa lesz, és az üzletet a jövő héten jelentik be.
Sokakat érdekelt, a Fehérvár hogyan tudja pótolni Kodro hiányát. Nos, a zalaegerszegi vendégszereplés alapján nem sok jóra számíthatnak a székesfehérváriak. A kiesés elől menekülő zalaiak könnyedén dolgoztak ki helyzeteket, míg a jelenleg harmadik helyen álló vendégek akciói igencsak akadoztak. Kérdés, a boszniai támadó nélkül meddig tudnak versenyben maradni az éremért.

Némi meglepetésre a Diósgyőr a második félidő elején szűk hét perc alatt kétgólos előnyre tett szert Debrecenben. A Loki ekkor megrázta magát, Dzsudzsák szabadrúgásgóljával szépített, majd az utolsó percekben Kusnyír mentett pontot a hajdúságiaknak.

A 18. forduló: Debrecen–Diósgyőr 2:2 (Dzsudzsák 62., Kusnyír 89., illetve Bényei 50., Junek 57.), Kisvárda–Ferencváros 1:3 (Mesanović 65., illetve Abu Fani 42., Lončar 61., Pešić 70.), Mezőkövesd–Kecskemét 0:3 (Lukács 11. és 13., Szabó 31.), MTK–Újpest 3:0 (Hei 20., Jurina 36., Kocsis 58.), Zalaegerszeg–Fehérvár 3:1 (Mance 8. és 45.+2., Croizet 86., illetve Csongvai 73.). A Paks–Puskás Akadémia találkozó lapzárta után ért véget.

A következő forduló (2024. február 6-án, 7-én és 8-án): Újpest–Debrecen, Ferencváros–MTK, Kisvárda–Fehérvár, Puskás Akadémia–Zalaegerszeg, Mezőkövesd–Paks, Kecskemét–Diósgyőr.

Nyitókép: Kocsis Gergő, az MTK játékosa gólt fejel az Újpestnek (Fotó: MTI)