Magyarkanizsán 2019-ben ünnepelték a helyi labdarúgóklub fennállásának 100. évfordulóját, ám a Tisza-parti város labdarúgásának története ennél régebbre nyúlik vissza, tavaly volt ugyanis kereken 110 éve, hogy az észak bácskai településen lejátszották az első futballmérkőzést. A Szegeden megjelenő Sport című hetilap 1913. április 14-i számában arról számolt be, hogy Magyarkanizsán új sportegyesület alakult Magyarkanizsai Sportegylet néven, és a „sport minden ágát művelni szeretné”.
Az egyesület egyik alapítója Porgányi Gyula városi mérnök volt. A korabeli lapok beszámolói szerint a Magyarkanizsai SE első hazai mérkőzését 1913. július 20-án játszotta, amikor Kafga és Tóth góljaival 2:0-ra legyőzték az akkor már nyolc éve létező Zentai Atlétikai Klub csapatát. A magyarkanizsaiak bemutatkozó mérkőzésén szép számú publikum jelent meg, a sportesemény után pedig művelődési műsorral egybekötött táncmulatságot szerveztek a vendégek tiszteletére a népkerti Vigadóban.
Az MSE gárdája 1913-ban megmérkőzött még a Szegedi AK tisztviselői csapatával is, amely ellen 1:1-es döntetlent értek el, a Zentai Törekvés gárdáját pedig 5:1 arányban múlták felül. A Magyarkanizsai Sportegylet futballcsapata az I. világháború végéig nem játszott ligarendszerben, majd az impériumváltás időszakában, 1919-ben helyi tisztviselők és kisbirtokosok jóvoltából megalakult a Kanizsai Atlétikai Club (Starokanjiški Atletski Klub), amely az 1921/1922-es szezontól kezdve versenyzett a Szabadkai Labdarúgó-alszövetség (SNP) alacsonyabb osztályaiban. A KAC együttese első idényében rögtön meg is nyerte a II. osztály A csoportjának küzdelmeit, a Horgosi AC, a zentai Ezra SC, a Zentai AK és a szabadkai Građanski csapatai előtt, majd 1922. augusztus 20-án a II. osztály döntőjében Bata Károlyék 3:0-ra verték meg a B csoportot megnyerő szabadkai Amateur gárdáját. A bajnoki cím és a feljutás után a magyarkanizsai klub két idényt tölthetett el a szabadkai alszövetség I. osztályában, ám ott már nem sok babér termett a Tisza-partiak számára, akik az 1924/1925-ös pontvadászatot újra a II. osztály B csoportjában kezdhették el.
Az egyesület egy évtized múlva nevet változtatott, és az 1934/1935-ös idénytől Graničar néven versenyeztek tovább, majd három év múlva jött az újabb névváltoztatás, így a II. világháború kitöréséig a klub a Sloga nevet viselte. A Sloga gárdája az 1939/1940-es szezonban a szabadkai alszövetség I. tiszai csoportjában szerepelt, a következő, a háború miatt félbeszakadt 1940/1941-es bajnokságban pedig nem versenyzett. Miután a Délvidék bácskai része újra magyar fennhatóság alá került, a Tisza-parti egyesület felvette a Magyarkanizsai Sportegylet nevet, amely alatt rögtön részt is vett a Magyar Labdarúgó-szövetség által megszervezett Hazatérés bajnokságban.
A magyarkanizsaiak az I. csoportba kaptak besorolást, ahol egy győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel az 5. helyet szerezték meg. A Szabadkai Vasutas (1:12) és a Szabadkai Tornaklub (1:4) ellen Gordos szerezte az MSE becsületgólját, a Szabadkai Atlétikai Club (1:11) ellen pedig Farkas volt eredményes a magyarkanizsaiak részéről. Az 1:1-es döntetlennel végződő Szabadkai Munkás TE–Magyarkanizsai SE találkozón a vendégek a Kovács, Dobó, Törtei, Sándor, Gordos, Lipták, Boszlay, Farkas, Szabó, Bata, Gecse összeállításban léptek pályára, góljukat pedig Szabó szerezte a 26. percben. A Hazatérés bajnokságban a magyarkanizsai csapat egyetlen győzelmét a Délvidéki Kereskedők Atlétikai Football Clubja felett aratta, az 5:0-s siker Farkas mesterhármasával és Szabó két góljával született meg. 1941-ben a klubnál csak a labdarúgó-szakosztály működött, az elnök Barna Antal volt, az ügyvezető elnök-intéző pozíciót Üveges Lajos látta el, míg az egyesület életében fontosabb szerepet töltött még be Losonc János, Gulyás János, Molnár József, Dobos József, Grimm Ferenc, Mihálykovits Kálmán és Bálint József.
Az 1941/1942-es idényt a Magyarkanizsai SE az Alföldi Kerület I. osztályának szegedi csoportjában kezdte el, ahol a kék-fehérek mindössze egy győzelmet aratva az utolsó, 14. helyen végeztek. A következő szezonban a magyarkanizsaiakat a Szabadkai Alosztály I. csoportjának szabadkai csoportjába sorolták be, a klub azonban visszalépett a versenyzéstől. Az 1943/1944-es pontvadászatban a Szabadkai Alosztály I. osztályának déli csoportjában szerepeltek a magyarkanizsai fiúk, ahol az őszi idényt az utolsó helyen zárták, mivel mind a nyolc bajnoki meccsüket elvesztették.
A bajnokság tavaszi részének eredményeit sajnos nem ismerjük, azt viszont tudjuk, hogy a háborús események miatt a magyarkanizsai egylet az 1944/1945-ös szezont már el sem kezdhette. A II. világháború befejezése után, az 1946/1947-es idénytől a Tisza-parti egyesület az új hatalomnak tetsző Radnički néven kezdett el ismét versenyezni, az ötvenes évek elején pedig a kék-fehér klub felvette a máig is használatban lévő Potisje nevet.
