2024. május 9., csütörtök

Hetvenéves a 6-3

A több évtizedes hagyományt követve az 1953-as 6-3-as londoni siker évfordulóján, azaz a Magyar Labdarúgás Napján a korábbi válogatott játékosok elhelyezték az emlékezés koszorúit az MLSZ centenáriumi emlékművénél.

Idén november 25-e szombatra esik, ezért a hagyományos ünnepséget egy nappal korábban tartották meg. A centenáriumi emlékművet, Mihály Gábor szobrászművész alkotását 2001-ben, a szövetség fennállásának 100. évfordulója alkalmából adták át az akkori Népstadion, a mostani Puskás Aréna tőszomszédságában - emlékeztet honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).
A megemlékezésen a hajdani legendás válogatott játékosok mellett a jelenlegi női és férfi nemzeti csapatok is képviseltették magukat. A centenáriumi emlékművet az MLSZ nevében Vági Márton főtitkár és Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány, a volt válogatott játékosok nevében Esterházy Márton és Szentmihályi Antal, a női válogatott részéről Kiss Mária és Kissné Lukács Katalin, a férfi válogatott képviseletében pedig Laczkó Zsolt és Király Gábor koszorúzta meg.

 

 

Az Aranycsapat

Az Aranycsapat

Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke a Puskás Arénában, a legendás együttes fotójánál tartott megemlékezésen kiemelte: a találkozót annak idején a szövetségük alapításának 90. évfordulóját ünneplő angolok hirdették meg az évszázad mérkőzéseként. Hozzátette: a hazai pályán 90 éve veretlen Anglia legyőzése az Aranycsapat egyik legnagyobb sikere volt, amelynek nem csupán sporttörténelmi a jelentősége, hanem a magyarság történetének is fontos eseménye. Lomnici Zoltán szerint a megalázott és megbélyegzett magyar nemzet önbecsülését adta vissza a magyar válogatott 70 évvel ezelőtt, 1953. november 25-én Londonban Anglia felett aratott 6-3-as győzelme.
Szöllősi György, a Puskás-ügyek és a magyar futballhagyományok nagykövete szerint az Aranycsapat akkori összeállítása a honfoglaló vezérek és az aradi vértanúk után ma már egy olyan történelmi névsor, amely az általános műveltség része és iskolai tananyag is. Kitért még arra, hogy bár a találkozó csak barátságos mérkőzés volt, de a jelentőségét növelte, hogy a magyar válogatott aktuális olimpiai bajnokként lépett pályára, és akkoriban sokkal kevesebb tétmeccset rendeztek, mint manapság, hiszen az Európa-bajnokság is csak később indult el.
A rendezvényen részt vettek a londoni győztes csapat tagjainak gyermekei, Grosics Edina, Bozsik Péter és Ifj. Buzánszky Jenő is, akik valamennyien az Aranycsapat Testület tagjai. Bozsik Péter felidézte: azzal, hogy a Wembley Stadionban három gólt szerző Hidegkuti Nándor a visszavont középcsatár posztján, Zakariás pedig kissé hátrébb, amolyan beállósként játszott, a találkozó taktikai szempontból új korszakot nyitott a nemzetközi labdarúgás történetében.    

Nyitókép: Fotó: back-post.com