2024. május 8., szerda

Jól kezdett az adorjáni Tisza

Az adorjáni Tisza remekül kezdte idei szereplését a Szerb liga vajdasági csoportjában, eddig mindhárom mérkőzésén győztesként hagyhatta el a pályát, így vezeti a tabellát. Darko Veselinov vezetőedző különösen a legutóbbi találkozót követően lehetet elégedett a gárda teljesítményével, a csapat ugyanis 5:0-ra megnyerte a 1. Maj elleni rangadót. A Tisza korábban a palánkai Bačkát (2:1) és a nagybecskereki Radničkit (3:1) győzte le, de Veselinov szerint a rumaiak felett aratott magabiztos győzelem a legértékesebb, a 1. Maj jóval erősebb csapat a másik kettőnél. „A szünetben végrehajtott cserékkel alaposan megváltozott a játék képe, Mitrović és Juhik beállítása rögtön meghozta az eredményt, a szerkezetbeli változásnak köszönhetően Kostić már a 46. percben betalált. Mitrović remek térfölényt harcolt ki, aminek köszönhetően sorra alakítottuk ki a jó helyzeteket, ráadásul ő lőtte a harmadik gólunkat. A támadás mellett a védelem is jól működött, Stajković kapus remekül irányította a társait, sokat segítettek neki. Nem is gondoltuk, hogy ilyen jól kezdjük a bajnokságot, hiszen fiatal a keretünk, és nem is félünk lehetőséget biztosítani az újoncoknak. A jövőben ezek a feltörekvő tehetségek nemcsak a Nyers István Akadémia csapatában, de nálunk is kulcsszerepet kapnak” – mondta Veselinov.

Darko Veselinov (A szerző felvétele)

Darko Veselinov (A szerző felvétele)

A fiatalok közül eddig Viola Ádám, Mario Krunc, Nemanja Cucić, Neven Ivandekić, Matija Tomić, Vesko Šćepović és Ladányi Áron kapott lehetőséget, de az egyesület célja, hogy mintegy 10 játékosnak biztosítson lehetőséget a „nagyok” között. A Tisza a hétvégén Inđiján vendégszerepel. 

Rajtol a Tisza Menti Liga is

Az 1. forduló párosítása, szeptember 2-án: Horgos–Sloga, Potisje–Slavija, Hajduk–Jadran. Szeptember 3-án: Bácska–Šampion, Tornyos–Tromeđa, Tisza–Obilić, a Graničar szabad. A mérkőzések 17 órakor kezdődnek.