2025. július 10., csütörtök
BIRKÓZÁS

Újabb két magyar bronz

A magyar kötöttfogású birkózócsapat három bronzéremmel zárta a szlovákiai Nagyszombatban zajló junior-világbajnokságot: Váncza István (63 kg) után Takács István (82 kg) és Vátzi Bálint (97 kg) is harmadikként végzett.

A 82 kilogrammos Takács a vigaszágon menetelve érdemelte ki a bronzcsatát, míg a 97 kilogrammos Vátzi két győzelem után az elődöntőben szenvedett vereséget, és a kisdöntőbe került. Takács ugyan gyengébben kezdett az éremért folyó párharc során, a grúz Rikadze megpörgette, de a magyar 5:0-ról is fordítani tudott a kadét világ- és Európa-bajnok riválisa ellen, és végül 6:5-re nyert. Vátzi remek billentés után, pillanatok alatt fektette két vállra kazah ellenfelét, magabiztos győzelméhez kétség sem férhetett.

Struhács György és Takács Ferenc együttese 43 ország mezőnyében a 7. lett a csapatpontversenyben.

A világbajnokság a szabadfogás párharcaival folytatódik.

Négy első hely Minszkből

A magyar felnőttválogatott egyhetes edzőtáborozásának lezárásaként a budapesti világbajnokság kötöttfogású főpróbájának minősülő Oleg Karavajev nagyszabású nemzetközi versenyen vett részt Minszkben, ahol tízből négy súlycsoportban sikerült aranyérmet szerezniük.

A viadalon Lévai Zoltán 77 kilogrammban, Szabó László 82 kg-ban, Lőrincz Viktor a 87 kilósok között, míg Lám Bálint nehézsúlyban (130 kg) diadalmaskodott. Az októberi budapesti világbajnokságra készülő csapat tagjai közül Krasznai Máté (67 kg) és Korpási Bálint (72 kg) bronzéremmel zárt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel