Szerbia világbajnoki ezüstérmes és ezúttal éremesélyesnek számító válogatottja ma Berlinben 18 órakor kezdi meg a szereplést a 39. kosárlabda-Eb-n, amelynek a csoportküzdelmek során még Montpellier, Zágráb és Riga ad otthont. A címet Franciaország védi, két éve Szlovéniában pedig még a litvánok és a spanyolok állhattak dobogóra, míg Szerbia hetedik lett.
Az Eb egyben olimpiai selejtező torna, amelyen az első két helyezett szerzi meg a riói kiküldetést. További öt válogatott, a 3–7. helyezettek, az utólagos olimpiai selejtezőn rajtolhatnak más kontinensek további 13 válogatottjával együtt.
Az Eb-k történetében a már nem létező országok, a Szovjetunió és Jugoszlávia voltak a legsikeresebbek 14, illetve 8 aranyéremmel. Az önálló Szerbia egy ezüstöt nyert 2009-ben, amikor a döntőben mai ellenfelétől, Spanyolországtól kapott ki.
Az Eb statisztikai szempontból is érdekes, hisz a tornák eddigi legeredményesebbje a legendás hírű görög Nikosz Galisz 1030 ponttal, akit az eddig 996 pontos francia Tony Parker és a 983 pontos német Dirk Nowitzki is megelőzhet.
Az 1. forduló párjai
A csoport: Lengyelország–Bosznia, Izrael–Oroszország, Franciaország–Finnország
B csoport: Németország–Izland, Spanyolország–Szerbia, Olaszország–Törökország
C csoport: Grúzia–Hollandia, Görögország–Macedónia, Horvátország–Szlovénia
D csoport: Csehország–Észtország, Lettország–Belgium, Litvánia–Ukrajna
