2025. július 12., szombat

Egy sportág, amely mindenkit összeköt

Interjú Kormányos Lászlóval az asztalitenisz helyzetéről és a veterán-Európa-bajnokság jelentőségéről

Az Újvidéki Vásár csarnokában június 16-a és június 21-e között tartották meg a veterán asztaliteniszezők Európa-bajnokságát, amelyen több mint háromezer versenyző képviseltette magát 44 országból. A 40 évestől egészen a 90+ kategóriáig mérték össze tudásukat, bizonyítva, hogy a sportolás minden korosztálynak szól.

Az esemény jelentőségéről és a vajdasági asztalitenisz helyzetéről Kormányos László, a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság sporttal megbízott segédtitkára nyilatkozott lapunknak.

– A veteránasztalitenisz-Európa-bajnokság óriási jelentőségű sportesemény volt. Az Újvidéki Vásár csarnokában 160 asztalon hat napon át folyt a verseny. Több mint háromezer versenyző képviseltette magát 44 országból, tehát szinte az összes európai országból érkeztek sportolók. A rendezvény színvonalát jól szemléltette, hogy a megnyitón jelen volt a szerbiai sportminiszter, a tartományi sporttitkár, Újvidék polgármestere és az Európai Asztalitenisz-szövetség elnöke is. Kiváló sportolók mérték össze tudásukat. Mindennap reggeltől estig három–ötezer személy fordult meg a helyszínen, versenyzők és szurkolók egyaránt. Nagyon színvonalas mérkőzéseket láthattak a nézők, a szervezők kitettek magukért. Az Újvidéki Vásár csarnokában sportfelszereléseket is közszemlére tettek, nagy népszerűségre tett szert egyebek között a bejárat előcsarnokában kiállított két nagy méretű pingpongütő a magyarországi Palatinus Handmade cég jóvoltából. Érkezéskor minden résztvevő és látogató feliratkozhatott a névjegyével, és emlékfotókat készíthettek. A padéi származású Palatinus Róbertet mindenképpen meg kell említeni, hiszen több mint húsz éve készít prémium minőségű asztalitenisz-ütőket, amelyeket ma már világszerte használnak a játékosok. A Palatinus Handmade standját a verseny ideje alatt rengetegen megtekintették, játékosok, edzők és rajongók egyaránt – fejtette ki Kormányos László.

 

A Palatinus Handmade két nagy méretű pingpongütőjét sokan
megcsodálták

A Palatinus Handmade két nagy méretű pingpongütőjét sokan megcsodálták

Kiemelte, hogy a több mint száz szerbiai versenyző között a csókai Jelena Stevančev is megmérettette magát, aki már 1974-ben jugoszláv felnőttcsapat-bajnokságot nyert a fiatal Palatinus Erzsébettel, tehát több mint ötven év után ragadott ütőt ezen a versenyen.

– Csóka mindenképpen említést érdemel, hiszen a csókai klub az évtizedek során sok sikeres asztaliteniszezőt nevelt ki. A tizenhét éve elhunyt Szabó István neve mindenki számára ismert, aki valaha kapcsolatba került az asztalitenisszel. Pista bácsi nemzedékek egész sorát nevelte a sport és az asztalitenisz szeretetére. A szövetség versenynaptárában évadnyitó utánpótlásversenyként szereplő Szabó István-emléktorna győztesei minden évben az értékes sportfelszerelések mellett két különleges ajándék ütőt vehetnek át, amelyeken Szabó István arcképe látható. Az ütőket Palatinus Róbert készíti, aki az emléktorna egyik védnöke, és nagy tisztelettel ápolja Szabó István emlékét – fogalmazott Kormányos László.

A vajdasági asztalitenisz helyzetét illetően elmondta, hogy a sportág elsősorban a Tisza mentén hosszú évtizedeken át nagy népszerűségnek örvendett, de ma sem kisebb iránta az érdeklődés.

– Vajdaságban az asztalitenisznek nagy hagyománya van. Például Szabadka, Zenta, Csóka, Ada, Topolya, Temerin, Újvidék, Törökkanizsa mind szuperligás csapatokkal büszkélkednek, a férfi- és a női mezőny egyaránt erős. Aktívak az utánpótlásprogramok is. Vajdaságban a női asztaliteniszezők nagyobb sikereket érnek el, mint Belgrádban és Dél-Szerbiában. A női válogatott keret elsősorban vajdaságiakból állt, és áll ma is, gondolok itt a valamikori nagy csókai hármasra, Palatinus Erzsébetre, Király Ilonára és Perkučin Gordanára, a későbbiekben Erdélyi Szilviára és Golić Biljanára, őket követően pedig Erdélyi Annamáriára és Tápai Évára. Ma sincs ez másképpen, hiszen a felnőtt női válogatott oszlopos tagja, az uzdini Izabela Lupulesku az Európa-bajnokságon párosban bronzérmet nyert a bácsföldvári Surján Szabinával. Válogatott csapattársként szerepel még a nagy tapasztalattal rendelkező újvidéki Andrea Todorović, a verseci Tijana Jokić és a törökkanizsai Dragana Vignjević, akik ma már a Bundesligában játszanak. Nem utolsósorban újra a női válogatott tagjaként említeném a zentai Makszuti Anettát, aki az Európai Bajnokok Ligájában Újvidék színeiben az elmúlt négy-öt évben kiváló eredményeket ért el. Ők képviselik majd Szerbiát Zadarban a csapat-Európa-bajnokságon. A vajdasági női asztaliteniszezők külföldön is játszanak, leginkább Németországban a Bundesligában, illetve Magyarországon és Spanyolországban.

Kormányos László elmondta, hogy a tartományi kormány és Újvidék város jelentős anyagi támogatást nyújtott a nemrég megrendezett veteránasztalitenisz-Európa-bajnokság megszervezéséhez. A tartományi sporttitkárság a pályázatain keresztül továbbra is támogatja az asztaliteniszklubok programjait és ösztöndíjasait egyaránt. A sportprogramok és -projektumok mellett támogatja a sportfelszerelések beszerzését, valamint a női sportágban tevékenykedők szakmai továbbképzését. A tartományi titkárság a jövőben is mindent megtesz az asztalitenisz fejlesztése érdekében – fogalmazott Kormányos László.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel